Show

2023.03.20. 11:51

Az ajaki Gubik Petra Azahriah bőrébe bújt

Kamarás Iván és Kiss Ernő Zsolt esett ki a Sztárban sztár legutóbbi adásában.

A zsűri (Kökény Attila, Marics Peti, Lékai-Kiss Ramóna) tagjai jól szórakoztak

Forrás: Origo / Csudai Sándor

Nyolcan maradtak versenyben a TV 2 Sztárban sztár március 19-i adására, de az átlagosnál is nagyobb izgalom előzte meg a show-t, mivel lehetett tudni, hogy vasárnap este ketten is kiesnek. Erről szólt az Origo összeállítása.

Karel Gott cseh énekes volt Kamarás Iván feladata, Lékai-Kiss Ramóna szerint ő - mármint Kamarás - volt Közép-Európa legszebb férfija, és elvárta volna, hogy felkérje táncolni, persze 10 pontot adott. Kökény szerint „nem volt annyira ciki, mint Karel Gott”, dicsérte Kamarás férfias kisugárzását, megjelenését, 48 ponttal indította a show-t.

A PPAP (Pen-Pineapple-Apple-Pen), azaz Pikotaro volt Oláh Ibolya feladata, szórakoztatóan adta elő ezt a semmiről nem szóló, bugyuta dalocskát. Tóth Andi elmondta, hogy nem érti, miért lett ez sláger, de a többiek elég jól mutattak a fellépőn, 47 pont lett a jussa.

Sipos Tomi Alice Cooperként érkezett a Poison című dallal, amely az egyik legismertebb metálos sláger, főleg a kinézetén röhögtek a zsűritagok. Marics szerint jó energiákat hozott, Kökény inkább a Batman-filmek Pingvinjét látta benne, Tóth Andinak nem nagyon tetszett és szóvá tette, hogy elrontotta többször a szöveget. Sipos 46 pontot szerzett végül.

Kiss Ernő Zsolt volt soron, Harry Styles volt a feladata. Kökény szerint kidolgozott műsor volt, felrobbant a színpad, szerinte ez volt az eddigi legjobb produkciója.

Állva tapsolt a zsűri Trap kapitány produkciója láttán, a Boney M együttes egyik slágerét, a Rasputint hozta. A maximális 50 pontot kapta, holott alig kellett énekelni, inkább dörmögés volt a feladat.

Az ajaki Gubik Petra ezen az estén Azahriah volt, Papp szerint tökéletes átalakulás volt, Tóth Andi észrevette az igyekezetet, de úgy vélte, nagyon nehéz dolga volt. Ramóna a maszkmestereknek kért tapsot.

Lambadával érkezett Valkusz Milán, barátja, Marics Peti a nőnek öltözött társán röhögött, főleg a 46-os lába tetszett neki, pirosra festett lábujjkörmökkel.

Schoblocher Barbara lépett fel utolsóként, Liza Minnellit kellett hoznia, remekül énekelt. „Zseni volt, ízig-vérig színház volt, ezsméletlen produkció volt” - lelkesedett Marics, Kökény pedig zenészfüllel azt állította, hogy ebben minden benne volt, az este legjobb énekét hallotta.

A szokásosnál is nagyobb volt a feszültség a versenyzők közt, mert tudták, hogy nyolcból csak hatan maradnak az este végére. Az első szavazási kör végén a zsűri nem is menthetett meg senkit, az esett ki, aki a zsűrilista és a nézői voksok alapján leghátul állt.

Oláh Ibolya lett a napi győztes, ez azt jelentette, hogy ő egyből ment tovább a következő fordulóba. Háromnegyed tízkor kiderült, hogy Sipos Tominál is rezgett a léc, de végül Kamarás Iván búcsúzott, őt a zsűri sem tudta visszahozni.

Némi meglepetésre Sipos Tomi továbbjutott, pedig az első körben hátul kullogott és a szöveget sem tudta megtanulni rendesen. A végén Trap kapitány is ott állt Tilla mellett, holott 50 pontot kapott a zsűritől - újfent kiderült, hogy igazán a tévézők voksai döntenek. A zsűri Barbarát megmentette, kiesett Kiss Ernő Zsolt. 

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában