2025.02.12. 09:42
Olyan történt Miló Vikivel, ami eddig még nem!
Ezúttal nem a világbajnok ökölvívó, hanem a kutyái kerültek a figyelem középpontjába.

Miló Viki és a CTPE egyeület elnöke, Gröschl Ferenc
Forrás: Miló Viki
Miló Viki lelkesen mesélt arról az elismerésről, amelyet pénteken vehetett át a Magyar Kennel Klub 125. évfordulóján. A sportoló számára ez különleges kezdetet jelentett 2025-re, hiszen az eseményen nemcsak kutyája, hanem saját munkája is díjazásra került.
Kutyája Európa-bajnok lett
A világbajnok bokszoló korábban arról számolt be, hogy egyre többet mozdul ki, és táncolni is elkezdett, most pedig egy újabb sikerről osztott meg hírt. Tavaly Microchihuahuas Diamond nevű kutyája Európa-bajnoki címet szerzett, emellett pedig a Magyar Kennel Klubért végzett munkáját is elismerték.
Kettős elismerés a Magyar Kennel Klubtól
A szervezet az évforduló alkalmából olyanokat tüntetett ki, akik aktívan segítik a klub munkáját. Miló Viki kiemelkedő szerepet vállal a csivava fajtaklub, a CTTE működésében – szervezési feladatokban, szponzorok bevonásában és kiállítások lebonyolításában egyaránt részt vesz.
– Most ünnepli a Magyar Kennelklub a 125. évfordulóját, ennek okán pedig díjazta azokat, akik segítik a szervezet munkáját. Én a chihauha egyesület, a CTTE fajtaklub egyik oszlopos tagja vagyok. Itt a szervezésben, a szponzorok megtalálásában, a kiállítások lebonyolításában szoktam segédkezni. Nem beszélve arról, hogy igencsak hosszú ideje már az én kutyáim a legeredményesebbek a világban rendezett különböző dogshow-kon, ezzel is öregbítve a magyar kutyások hírnevét. Szóval ezért kaptam az egyik díszoklevelet, a másikat pedig azért, mert ebben a 2024-es évben, az Európa Bajnokságon a Microchihauhas Diamond nevű lányom veterán Európa-győztes lett. 8 éves kortól ugyanis egy kutyus már veteránnak számít – mesélte büszkén Miló Viki.
Szenvedély és elismerés
A sportoló számára rendkívül fontos ez a fajta elismerés, hiszen már egy évtizede foglalkozik kutyatenyésztéssel és kiállításokkal.
– Rendkívüli érzés megkapni ilyenfajta elismeréseket. Idén már tíz esztendeje foglalkozom kutyákkal, és baromi jó érzés az, ha kimegyünk egy-egy nagyszabású megmérettetésre, akkor nem csak magunkat, hanem a Magyar Kennelklubot is képviselhetjük a versenyeken. Igenis ez egy nagyon nagy dolog, hogy Európa-győztesek a kutyáink. Nyilván én ezt önzetlenül és kizárólag a csivava fajta szeretete miatt csinálom, de mint mindig, ezúttal is jó visszakapni valami elismerést, hogy hasznos a munka, amit elvégzek – mondta Miló Viki a Ripostnak.
Bulvár
- Miért változott meg Vasvári Vivien hangja? Hónapok óta küzd a rejtélyes betegséggel
- Parno Graszt-koncert a Continentalban (fotókkal+videóval)
- Hamarosan megkóstolhatjuk Nyíregyházán Zsozeatya burgerét! Saját éttermet nyit a városban a népszerű videós
- Megvillantotta a rózsaszín ajkakat a vármegye csodacsalogánya (videó)
- Nagyecsedi romantika: ötven év után Bódi Guszti ismét oltár elé vezeti Margót!