Celeb

2025.02.04. 13:15

Pap Dorci őszinte vallomása

Forrás: Illusztráció: MW-Archív

Az utóbbi időben keveset lehet hallani Pap Dorciról a médiában, és a közösségi oldalain is alig posztol valamit. A TV2 sztárja már jó ideje egyedül van, a szinglik életét éli, de állítása szerint ez nem zavarja. Az elmúlt években számtalan műsorban szerepelt, szinte az egész ország ismeri, így joggal merül fel a kérdés, hogy miért van egyedül. Erre önmaga adott választ, és azt is elárulta, milyen férfira vágyik, és milyen férfi mellett tudja elképzelni magát.

"Nyitott vagyok az ismerkedésre, de ma már sokkal körültekintőbben állok ehhez a kérdéshez, mint korábban. Így jóval nehezebben engedek közel magamhoz valakit, és vakon már nem ugrok bele egy kapcsolatba.Úgyhogy már jó ideje egyedül vagyok, amivel nincs különösebb problémám, így is jól érzem magam, teljes az életem"

– kezdte Pap Dorci, aki úgy érzi, ismert emberként nehezített terep az ismerkedés.

 Azt gondolom, egy ismert embernek nehezebb az ismerkedni, mint egy civilnek, hiszen nehéz megmondani, milyen szándékkal közeledik hozzánk valaki. Én személy szerint nem hiszek az internetes ismerkedésben, így soha nem is voltam fent semmilyen párkereső oldalon.

„Ezen a jövőben sem tervezek változtatni, mivel túl sok olyan példát láttunk már, hogy nem az az ember volt a profil mögött, aki a képeken szerepelt, illetve azt gondolom, nem tudsz valakit igazán megismerni chatelés által" – magyarázta a TV2 szárja.

Nincsenek nagy elvárásaim, a legfontosabb számomra, hogy a hűséges legyen, tiszteljen, és nőnek érezhessem magam mellette.

Ám a mai világban ezek a dolgok már nem számítanak alapnak" - olvasható az Origó oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában