Bulvár

2025.03.20. 10:39

Nagyecsedi romantika: ötven év után Bódi Guszti ismét oltár elé vezeti Margót!

Ahogy hazaértek Thaiföldről, azonnal rájuk szakadt a sok feladat Magyarországon. A milliónyi felkérés mellett azonban Bódi Guszti elárulta nekünk; élete legnagyobb meglepetésével készül feleségének, Margónak. -írta a Bors

Egy apró szabolcsi faluból, Nagyecsedről eljutni a legnagyobb színpadokra önmagában is rendkívüli történet. Hát még, ha mindezt egy öt évtizede tartó, odaadó szerelemben élik meg! Amikor Bódi Guszti annak idején megszöktette Margót, aligha sejthette, hogy ennyi év után is egymás mellett állnak majd – vagy talán mégis? Most azonban eldöntötte: méltó módon ünneplik meg ezt a különleges évfordulót.

Bódi Guszti és Margó szeretik egymást ötven év múltán is 
Forrás: Fotó: Czerkl Gábor

Nem tudok tíz másodpercig se nélküle lenni, jobban szeretem őt, mint önmagam, komolyan mondom, és ez kezdettől fogva így volt.

 – vallotta be Guszti.
Amit Margó nap mint nap a családjáért tesz, és amit művészként, énekesnőként képvisel, Guszti szerint igazán egyedülálló. Éppen ezért, megismerkedésük ötvenedik évfordulójára hatalmas meglepetéssel készül számára. 

„El fogom vinni december 29-én egy varázslatos esküvőre, ugyanis megkérem a kezét! Amikor elszöktünk anno, nemhogy pénzünk, életünk sem volt. Most hál’ Istennek megengedhetjük magunknak, és csak azokat hívjuk meg, akik kedvesek Margó szívének” – árulta el a mulatós sztár, aki már alig várja a nagy napot, a titkos részletekbe azonban még nem szeretett volna annyira belemenni.

Margót imádja a családja
Forrás: Fotó: Paprika TV

Az énekes elmondta, hogy a Covid után a Bódi család teljesen átértékelte az életet. Az új szemléletük értelmében nem engedik be a rosszat, mindent színesben látnak. Eldobták a korábbi megfelelési kényszert. 

Bódi Guszti és családja többé nem akar megfelelni

„Eddig odafigyeltünk ki mit mond, most már nem! Vagyunk, akik vagyunk, akinek tetszik tetszik, akinek nem, nem. Mi mindent pozitívan látunk egy jó ideje. Még a humorérzékünk is megváltozott. Elértük azt a kort, hogy bölcsebben lássunk rá a dolgokra, bár ez Margóban világ életében megvolt. Ha az ő nevét kiejtjük, mindenkinek a szeretet, a vidámság, a tánc, az aranyeső jut eszébe”– fogalmazott Guszti

A szeretet, ha valaki szeret tiszta szívből valakit, az nem múlik el. A szeretetért nem kell fizetni, a szeretet nem kerül pénzbe. Ezt érzem, amikor Margóra vagy a fiaimra, unokáimra gondolok

– emelte ki Guszti, hozzátéve, hogy számos műsorban szerepelhetnének, de a rengeteg teendő miatt nem tudnak mindent elvállalni. Emellett az aranylakodalmuk előkészületeit is mielőbb el szeretnék kezdeni, hiszen egy ilyen különleges esemény alapos szervezést igényel.

Az eredeti cikk elolvasható a borsonline.hu oldalon

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában