2025.04.05. 10:20
Vak énekes csodája: ezért hálás Pásztor Annának
Huszonnyolc éve zöldhályoggal született, és az orvos már akkor tudatta a szüleivel, hogy gyermekük a betegsége miatt egyszer majd megvakul. A vak énekes tehetsége nyilvánvaló, a Varázsceruza Mentorprogram komoly lehetőséget biztosított számára, sokat köszönhet Pásztor Anna és Szebényi Dániel jó tanácsainak.

Budai Emil szintet lépett. A vak énekes a Varázsceruza Mentorprogram egyik tehetségeként immár Budai Emil Federico néven jegyzi az első videoklipjét, melynek címe: Éld az álmaidat. A tiszakanyári Emil annak a különleges adottság birtokában van, melyet szinesztéziának hívnak, ugyanis látja a hangok színét. Huszonnyolc éve zöldhályoggal született, és az orvos már akkor tudatta a szüleivel, hogy gyermekük a betegsége miatt egyszer majd megvakul. Ez 17 esztendős korában következett be.

Vak énekes nyűgözte le a közönséget
Budai Emil Federico az egyik mentoráltja a „Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával” elnevezésű fogyatékosságügyi, zenei programnak, ami a Civilút Alapítvány kezdeményezése. Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekes-dalszerzője és Szebényi Dániel énekes-dalszerző a kezdetektől részesei a programnak. Időközben csatlakozott a csapathoz a Punnany Massif alapító-frontembere, Farkas Roland, azaz Wolfie, a neves producer testvérpár, Usztics Dániel és Usztics „Pepe” Péter, valamint Lugosi Dániel, a Wellhello egykori főhangmérnöke.

– Tizenegy éves koromtól része az életemnek a zene. Édesapám megmutatott nekem néhány akkordot a zongorán, attól kezdve autodidakta módon tanultam meg játszani a hangszeren. Közben elvesztettem a látásomat. Manapság a dögei gyülekezetben rendszeresen énekelek és zenélek, lagzikban és más helyeken is fellépek. A Varázsceruza program nekem rengeteget adott. Pásztor Anna és Szebényi Dániel erősített meg abban, hogy higgyek magamban. A megfelelési kényszer helyett a magamba vetett hit ad önbizalmat, ezért hálás lehetek nekik – mondta érdeklődésünkre Budai Emil Federico, akiről még fogunk hallani országos szinten is.
A mentoráltjak a zenei képzés alatt gyakorlati órákon és workshopokon sajátították el a dalszövegírás és a dalszerzés alapjait. Tanultak zenetörténetet és stílusgyakorlatok segítségével kezdtek a profi zenészekkel a közös dalszerzésbe.
Emilék zárókoncerten is bizonyíthatták tehetségüket a Márai Sándor Közösségi Házban.
– Torokgyulladással léptem fel, emiatt nem lehetett tökéletes a produkcióm. Teljesen pozitív volt a visszajelzés a közönség részéről.
Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekes-dalszerzője második éve segíti az alapítvány ügyét, miközben ő maga is új impulzusokat nyer.
„Megláttam a stúdióban ezeket a fiatalokat, és a lelkemben éreztem, hogy működik a zenei integráció. Gyönyörű volt számomra a két világ találkozása, amiről csak hittük, hogy távol vannak egymástól. Lehet, hogy speciális vagy picit több odafigyelést igényelnek ők, de amikor a tehetséget osztották, nem a sor végére kerültek. Büszke vagyok ezekre a bátor és igazi, érintetlen kincseket rejtő emberekre, hogy mertek nyomot hagyni a világban” – mondta el az énekes.
Bevallom, az első alkalom furcsa volt, megijedtem, és időbe telt, mire bennem is a helyére kerültek a dolgok. Mindegyik előadónak megvan a saját élettörténete, ezért először inkább pszichológia óra volt, és miután egy húron pendültünk, a közös alkotás is elindult. A szövegírásban igyekeztem segíteni a mentoráltakat, és úgy érzem, hogy jó dolgok születtek
– jegyezte meg Wolfie.
„A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával tehetséggondozó azért jött létre, hogy az egyszeri adományozás mellett fenntartható formában tudjon működni. Büszkén mondhatom el, hogy a mentorprogram emellett a nyáron zenei tábort is indítunk a fogyatékossággal élő tehetségeknek” – jelentette be Vári Attila, a Civil út Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Bulvár
- Megvillantotta salapétáját a szabolcsi kötődésű sztár!
- Zsozéatya Nyíregyházán járt, és végre bejelentette, amire mindenki várt
- Kismamaként is címlapra való – így ragyog Miamiban Vasvári Vivien
- Szabó Zsófinak szólt, de Manker is hallotta – ebből még balhé lesz?
- Meglocsolnád Gáspár Evelint?