gyereknap

2019.05.25. 09:01

Hajtja őket a kíváncsiság

Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünneplik világszerte.

Ősidők óta foglalkozunk a gyermeki lélek titkaival, kutatjuk, hogyan tehetjük szebbé, jobbá számukra a világot, féltjük életüket, elfogadjuk érzésvilágukat, és minden erőnkkel segítjük őket a felnőtté válás útján. Nem könnyű senkinek sem ez az évekig tartó, hosszú folyamat: a szülők és a pedagógusok is kapkodják a fejüket e gyorsan változó, vibráló világban, és ez a milliónyi mesterséges hatás formálja, sok esetben felborzolja a gyerekek életét, a lelkivilágukat.

Az idő kereke előre halad

– A digitalizáció orvul elrabolta őket, s amit ott „kapnak”, ahhoz képest már az iskola unalmas, a tanulás hasztalannak tűnő, a szabályok kínzó kötelmeknek tűnnek, és a kütyük miatt a társas kommunikáció is csorbul – hívta fel a figyelmet Oláh Gabriella szakpszichológus arra, hogyan gyúrja át a gyerekeket az okoseszközök 21. századi korszaka.

– Meg kell tanítani őket arra, hogyan építsék fel szabad­idejüket, tervezzenek előre egy-két hétre: legyen helye a mozgásnak, tanulásnak, pihenésnek, a barátokkal való találkozásnak, de a kedvenc időtöltésbe észszerű keretek között a digitális kíváncsiság is belefér. S ahogyan egyre nagyobbak lesznek, ez a fajta tudatosság beépül személyiségükbe – tette hozzá a szakember.

„A szeretetből táplálkoznak, a dicséretekből építkeznek gyermekeink.”

– A tudományos és technológiai fejlődés eljutott odáig, hogy (majdnem) mindent robotizáljon, éppen ezért, hogy milyen lesz a jövő munkavállalója, ma még nem tudni. Egy biztos: azokra az emberi tulajdonságokra, mint kreativitás, rugalmasság, együttérzés, nem képesek a gépek, tehát ezek lesznek a legszükségesebb emberi képességek, melyeket fejleszteni érdemes a gyerekekben, s ez lehet sikerük kulcsa – emelte ki Oláh Gabriella.

Elmondta azt is, hogy a szülőknek nem szabad irreális elvárások elé állítaniuk utódaikat. Fontos, hogy tudják: nem kell mindig tökéletesnek lenniük, tévedhetnek és hibázhatnak, akkor is szeretik őket szüleik. – Akkor tökéletes számukra a világ, ha jól érzik magukat benne, hiszen a szeretetből táplálkoznak, a dicséretekből építkeznek. Emellett meg kell ismerniük saját érzelmeiket is, hogy meg tudják különböztetni azokat, és felismerni másokon is.

Ugyanis akkor fognak tudni alkalmazkodni egymáshoz és beilleszkedni egy közösségbe, ha empatikusak, felismerik maguk és mások érzéseit, szabályozzák megnyilvánulásaikat. Ehhez bizony sokat kell velük beszélgetni! Időt kell szánni rájuk, az idő kereke nem forog vissza­felé. A nevetés, a játék, a közös élmények nélkülözhetetlenek fejlődésükhöz – tette hozzá a szakpszichológus.

KO

Címkék#gyereknap
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában