Nem lehetetlen más szívével érezni

– Az én életemben 1994. február 1-je történelmi pillanat volt, a cégbíróság akkor, negyedszázada jegyezte be az újszíveseket tömörítő alapítványunkat, amelynek a neve pedig – Szív a Szívért – egy békásmegyeri kis kocsmában pattant ki a fejünkből. Boldogan mondhatom, csodákat élhettem meg az eltelt negyedszázad alatt – nyilatkozta lapunknak Dolgos László, aki az általa létrehozott civil szervezet országos orvos-beteg találkozóját az idén Nyíregyházára hozta el. Minden évben más-más nagyvárosba utaznak, újabb fehér foltokat fedezve fel, hogy emlékezzenek, megvitassák az egyénileg átélt tapasztalatokat, és ünnepeljenek. Egyidősek ugyanis az első hazai szívátültetéssel, és az eltelt évtizedek után a világ a csodájára jár a hazai orvosi sikereknek. Lapunknak megengedték, hogy bepillanthassunk az újszívesek különös világába.

– Egy barátom tragédiájával kezdődött. Évtizedeket húztunk le együtt kemény fizikai munkával még az 1970-es években, s miután évekre elváltak útjaink, egy nap elhatároztam, felkeresem. Nem is laktunk messze egymástól, csupán 4-5 háztömbre ugyanabban a városban. Amikor kilépett a lakása ajtaján, alig hittem a szememnek. Borzasztó állapotban volt, egy lábon kihordott vírusos szívizomgyulladás gyengítette le a szívét. Nem sok van már nekem hátra, Lacikám, mondta, és én elsírtam magam – avatott be a kezdetekbe Dolgos László, a Szív a Szívért Alapítvány létrehozója.

– A helyzet később se változott, nagyon el volt keseredve. Három nap múlva jött a hír, Anti új szívet kapott Budapesten. Vittem hozzá az autómon a családját rendszeresen a Városmajor utcai előkészítő és utókezelőbe. Amit azután a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján tapasztaltam, elképesztett, ideértve a 4–6 órás műtéteket is, amit ma már rutinbeavatkozásnak mondanak. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora akkor még csak rezidens volt. Ma az ottani, a nagy tudású orvostriász tagja dr. Bekker Dáviddal és dr. Gellér Lászlóval. Második szülőnknek tartjuk őket. Szóval gyűltek a barátok, a betegek, és akkor valaki bedobta, alapítsunk egy alapítványt – mesélte el az elnök, hogyan kötöttek életre szóló szövetséget a jószívűek az újszívesekkel.

– Itthon több mint 500 szívtranszplantáltat számlálnak, és köztük többen komoly sportot űznek, vagy versenyeznek. Az orvosainkkal és 70-80 beteggel valamelyik nagyvárosban minden évben megünnepeljük, hogy Szakács László személyében például már 25 éve élő újszívesünk is van – tette hozzá büszkén.

Kilencórás műtét

S hogy milyen más szívével élni, abba a Berekfürdőn élő Szabó Judit Zsuzsanna avatott be bennünket. – Április 29-én múltam négyesztendős – mutatkozott be, közben soha nem hervadt le arcáról a mosoly. Persze nem volt ez mindig így.

– Kardiomiopátia, a szív pumpafunkciójának gyengülése, az öcsém is ebben halt meg 38 évesen. Tíz évvel ezelőtt kezdődött, előbb gyógyszeresen kezeltek, de aztán annyira felvizesedett a testem, és fulladni kezdtem, hogy a GOKI-ban (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet) gépre tettek egy teljes évre. A szívbeültetésről egy bizottság dönt, úgy álltam eléjük, mint aki makkegészséges, de az ilyesmi csak részleges, és a betegség újra rosszabbodni fog. A műtétre nem voltam lelkileg felkészülve – hiba, hogy nem adnak mellénk ilyenkor egy pszichológust –, de a fiam azt mondta, egy könnyet sem ejt értem, ha meg se próbálom. Nem féltem. Szép, színes életem volt, a legrosszabbra is felkészültem. Bő 9 órás műtét várt rám, és nem ébredtem jól belőle. Kaphattam egy fertőzést, mert 4-5 napig élet-halál között lebegtem. Sokat hallucináltam, azt éreztem, egy olyan bázison vagyok, ahol meg akarnak ölni. Mondják, őrjöngtem is, le kellett kötözni. Aztán újabb komplikáció, a Medrol, amit felírtak, legyengítette az immunrendszerem, felfúvódtam, két hónapig pelenkáztak. Mivel gégemetszést végeztek rajtam, se beszélni, se enni, se járni nem tudtam. Két hónap után kezdtem újratanulni. Az új szívem egy motorosé volt, de nem árulták el, hol él a családja, pedig nagyon szerettem volna megismerni őket. A szívével talán egy kicsit a lelkét is hoztam magammal, mert úgy megváltoztam, hogy a gyerekeim se ismertek rám.

Nem városi legenda

Addig sose tapasztaltam, de egyre többször jelentkezett nálam a hangulatingadozás, romlott a memóriám, jöttek a csont- és ízületi fájdalmak. Fáradékonyabb, ugyanakkor energikusabb lettem. Hogy a másik lélekemlék hozta, vagy a gyógyszerek mellékhatása volt, de agresszívebb lettem, amiről a sorstársaim is beszámoltak. Az immunszupresszív gyógyszerektől már kétszer kaptam bőrrákot. Korábban zongoráztam, balettoztam, énekeltem, most sérült a hangszálam, és táncolni se bírok – sorolta, de a következő pillanatban már nevetett a szeme.

– Már soha nem leszünk ugyanazok, mint előtte, de tegnap azért „buliztunk” a csapattal egy nagyot – búcsúzott vidáman, éreztetve, hogy nem adja fel, és a szíve forrásának, az új „családjának” a felkutatásáról se mond le egykönnyen.

MJ