„Csak” 80 pikkelyes került horogra

2019.10.03. 09:14

Hiába fogtak sok süllőt, nem lettek dobogósok

Tökéletes időjárás, szép őszi napsütés várta az elmúlt vasárnap a Leveleki-víztározónál a III. Doránt Vilmos Pergető Emlékverseny hazai és külföldi résztvevőit.

Forrás: LEVELEKI HORGÁSZPARADICSOM 2016

Bár minden adott volt egy jó megmérettetéshez, a szervezők szerint az átlagosnál „gyengébben” kaptak a leveleki ragadozók, mert „csak” 80 pikkelyest sikerült a kétfős csapatoknak csónakból megakasztaniuk. Természetesen a halakat a fényképek elkészülése után visszaengedték a tóba.

Nagyszerűen érezték magukat

– A legnagyobb számban főleg balinok és süllők akadtak a horogra. Az egyik Romániából érkezett csapat 17 darab süllőt fogott, de mivel a minél több fajtát figyelembe vevő pontrendszer alapján alakult ki a végső helyezés, ennyi hallal még dobogóra sem kerültek. Igaz, a legtöbb kifogott halért járó díjat hazavihették – tájékoztatta szerkesztőségünket Mikucza Zsolt, a tó halgazdálkodási jogával rendelkező Nyírségi Hal-Vad Kft. ügyvezetője. – Egyébként a Romániából érkezett csapatok olyan nagyszerűen érezték magukat, hogy a verseny után két nappal jelentkeztek, hogy november 3-án pergetőversenyt rendeznének a tavon. A versenyükhöz magyarországi horgászok is társulhatnak majd. A versenyen jelen volt Doránt Vilmos egész családja, az eredményhirdetéskor Doránt Vilmosné adta át a győztes csapatnak járó serleget. A verseny előtt a tó halállománya két ragadozó halfajtával bővült, ugyanis a vízbe telepítettünk balint és kősüllőt is. Különdíjat kapott az a versenyző, aki megfogta ezek első példányát. Volt egy csapat, ami korábban edzett is azért, hogy balint fogjon. Ez végül a versenyen is sikerült a csapat tagjainak, sok pontot jelentett a számukra az első balin megfogása, és sikerült a harmadik helyen végezniük.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában