MŰvész Stúdió

2019.11.28. 12:09

Beszélgetés az online kor gyerekneveléséről

A Móricz Zsigmond Színház Állati színjáték című előadásának alkotócsapata szülőket, tanárokat és óvónőket vár szakmai beszélgetésre arról, hogyan hat a gyermekek lelki fejlődésére online korunk fantasztikuma.

December 4-én 17.30-tól a MŰvész Stúdióban arra a kérdésre keresik a választ, hogy az internet korában milyen taktikát, pedagógiát érdemes alkalmazni a gyereknevelés során.

Kutatásokat, félelmeket, alternatívákat gyűjtöttek össze, hogy egy közös tapasztalatmegosztás keretében tudatosítsák: ezzel a problémával ez a generáció szembesül először. És azzal is, hogy nincs semmi baj – csak beszélni kell róla.

Az Állati színjáték című mesedarab alkotói ezt a problémát dolgozták fel, és az előadás kísérőprogramjaként invitálják beszélgetésre a szülőket, pedagógusokat. A házigazda Valcz Péter, az Állati színjáték című előadás rendezője lesz, a szakértő pedig Tass Alexandra nevelési tanácsadó. A program gyerek- és szülőbarát. Amíg a felnőttek a MŰvész Stúdió színpadán diskurálnak, addig a darab jelmeztervezői a gyerekekkel anyagot festenek.

Regisztrálni kell

A részvétel ingyenes, de mivel a kapacitások egyszerre mindössze tizenöt gyermek figyelmét képesek lekötni, a gyerekrészleg regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az [email protected] e-mail-címen lehet december 3-án 16 óráig, a tárgy mezőbe írják be: Állati színjáték beszélgetés.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában