Várta a világ legboldogabb országa

A Krúdy Gyula Gimnázium tanulója, Szabó Anna életében először akkor látott hús-vér cserediákot, amikor a nővére éppen utazni készült. – Biztosan megőrült – nézett akkor még nagy szemekkel rá, de a szülői „szigornak” hála, hamarosan neki is szembesülnie kellett vele, hogy mindezt ő sem úszhatja meg, kidobva a kínálkozó lehetőséget. Megbékélve sorsával, keresni kezdte, hol is tudná magát elképzelni. Japánban? Svájcban? És akkor az interneten és könyvekben rátalált Finnországra.

– Olyan gyönyörűnek láttam, hogy még az ottani hideg se rémített meg. Legfeljebb majd sokat szaunázok, amit imádok, gondoltam. Persze napimádó is vagyok, és amikor az anyukám felnyitotta a szemem, hogy arrafelé a nap hónapokig fel sem kel, vettünk egy kalapot, és beledobtunk néhány távolabbi úti célt, például Perut, Argentínát és Costa Ricát – mesélte Anna. Olyannyira biztosra akart menni, hogy a húzást háromszor is megismételték. Végül – aminél már aligha lehet egyértelműbb a sors – mindháromszor Costa Rica jött ki.

Fejest ugorva az ismeretlenbe

Ennek a távoli, az Észak-Amerikát a déli kontinenssel összekötő földnyelven fekvő köztársaságnak az elérése a repülőt eddig csak messziről látó lánynak 2018. augusztus 3-án 15 órás repülést jelentett. A helyről, mely várta őt, csupán annyit tudott, amennyit az utazást megelőző felkészítőtáborban elmondtak neki. Anna tulajdonképpen fejest ugrott a nagy ismeretlenbe, amit tovább bonyolított, hogy spanyolul gyakorlatilag semmit nem beszélt, de még angolul se nagyon. Viszont jól tudta, az AFS nemzetközi szervezet védőhálója minden helyzetben biztonságot jelent a számára.

Puriscal kanton egy kisvárosába vitte a jó sors, s mivel fiatal házaspár vette a szárnyai alá – a szülők harmincon alig túliak, akik egy 9 és 11 éves lánygyermekeket neveltek –, a közös hangot már az autóban hazafelé menet megtalálták. – Kézzel-lábbal magyaráztunk egymásnak, és nagyokat kacagtunk. Az életvidám háztartásbeli fogadóanyukám és egy gyógyszercég könyvelőjeként dolgozó, angolul jól beszélő fogadóapukám folyton bolondoztak, és sokat énekeltek. Alig telt el két hónap, amikor kijelentették, hogy többé angolul hozzám se szólnak, hogy minél hamarabb megtanulhassak spanyolul. Rövid idő után már nem csupán megértettem, amit mondtak, de válaszolni is tudtam a kérdésekre.

– Egy idő után mindez olyan unalmassá vált, hogy nem is értettem, mit keresek én ott. Mígnem egy francia cserediák barátommal – fogadószülői engedéllyel – utazgatni kezdtünk. Costa Rica méretét tekintve fele Magyarországnak, mégis mindenhonnan hosszú órákba telik az utazás a rengeteg szerpentin miatt. De mit számít mindez a Föld legzöldebb, élővilágát tekintve leggazdagabb országában.

Gazdagság és pompa

És valóban, mint hallhattuk, Costa Rica nem cáfolt rá a nevére, ami annyit tesz: gazdag part. A vulkánok és esőerdők földje rabul ejtően zöld, és a természet az ember magánszférájába is gyakran be-bemerészkedik. A lakásokból egyes helyeken hol a skorpiókat, hol pedig a leguánokat kell kitessékelni. Annáéknak leginkább a hüvelyknyi, vagy annál is nagyobb csótányokból jutott jó néhány, de pár nap után már azon se lepődött meg, ha éppen százlábúval vagy gilisztákkal kellett együtt zuhanyoznia. A fák között színes kolibrik tánca kísér, a tengerpart tele mókusokkal, iguanákkal, arapapagájokkal.

Egyszer éjszakai esőerdőtúrára is elvitték őket, csak azt kérték, ne nyúljanak semmihez, nehogy skorpiókhoz érjenek vagy tarantulafészekbe nyúljanak. Egy lakatlan sziget partjainál éppen kikelő bébiteknősöket lestek meg, vagy csónakba szállva planktonok ezreit csodálták. Fejük fölött a csillagok milliárdja, a vízben pedig, ahogy a kezüket bemerítették, az ijedtükben felvillanó planktonokat látva úgy érezték, mintha az Avatar című filmben járnának. Csakhogy a környezetszennyezés már a planktonok számát is megtizedelte, ezért még az étteremben is csak akkor adnak szívószálat, ha a vendég kéri.

Iguana az étlapon

Apropó étel: Costa Ricán az emberek nagyon édesszájúak, sok rizst és babot esznek – ilyen a hagyományos gallo pinto ételük –, és ha a helyzet úgy kívánja, még az iguanát is elfogyasztják. Karácsonyi csemegéjük a tamales, ami banánlevélbe göngyölt sertéshús, fekete babbal, krumplival, kukoricaliszttel. Anna a fogadócsaládjának főzött is néha – különösen ha hiányoztak neki a magyar ízek –, és dicsérték a lángosát, lapcsánkáját, a töltött káposztáját.

A csodálatos közel egy év gyorsan elrepült, és a nyíregyházi lánynak, aki először utazásról hallani sem akart, megjött a kedve, hogy járja a világot. Elsőként a francia barátnőjéhez tervez látogatást, de egyszer talán Costa Rica is visszavárja.

MJ