Barbi győzni fog

2020.02.12. 13:50

„Mint az influenza, csak tovább tart”

Barbi azért ír blogot a rákról, hogy másoknak segítsen.

– Annyira fúj a szél, hogy majdnem lefújta a fejemről a parókát – nevet Bartus Barbara, miközben leül mellém az egyik belvárosi kávézóban, ez az egy mondat pedig tökéletesen megmutatja, hogyan gondolkodik az állapotáról. Tudatosan nem használja a betegség szót: szerinte a rák olyan, mint az influenza, csak egy kicsit tovább tart a gyógyulás.

A nyíregyházi lány tavaly nyáron vett észre a mellében egy csomót, ősszel már fájdalmat is érzett, ezért elment orvoshoz.

Azt hitte, csak egy ciszta, így amikor november 29-én megnyitotta a telefonján az elektronikus úton érkező diagnózist, kiesett a kezéből a készülék: emlő rossz­indulatú daganata...

– Tudom, hogy a rák soha nem jön jókor, de én akkor azt éreztem: ennél rosszabb időben ez nem történhetne velem. Munkahelyet váltottam, az idén nyáron lesz az esküvőnk, és úgy terveztük, hogy rövid időn belül szülők leszünk, ám ezzel most várnunk kell – mesélte Barbi, aki a diagnózis után két napig úgy érezte, vége a világnak, de azután eldöntötte: összeszedi magát.

Kétségek, vágyak

– Néztem a sírástól bedagadt arcomat a tükörben, és azt mondtam magamnak, ez így nem mehet tovább! Szétnéztem az interneten, és azt láttam, hogy szinte kivétel nélkül csak olyanok írnak a rákról, akik már túl vannak rajta, de az írásokból nem derült ki, hogy a gyógyulásig vezető úton mire lehet számítani.

Ezért döntöttem úgy, hogy blogot indítok, amiben őszintén írok a kétségeimről, a vágyaimról, arról, ahogyan éppen érzem magam. Hogy milyen az, amikor pénteken még hosszú a hajad, másnap pedig félig kopasz vagy, vagy arról, hogy a kemoterápia után milyen a másnap...

– Az ismerőseim közül sokan a blogból tudták meg, hogy rákos vagyok, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami óriási erőt adott. Mint ahogy az is, hogy a családtagjaim és a barátaim is könnyebben veszik ezt az akadályt, mert látják rajtam, hogy mennyire pozitívan állok ehhez a helyzethez.

Nem akarom, hogy az emberek sajnáljanak, és azt sem, hogy azt érezzék rajtam: ez itt a vég

– egészen egyszerűen azért, mert tényleg nem így gondolom. Még hat kezelés vár rám, utána megműtenek és kiveszik Diót – a nagysága alapján neveztem el a daganatot, ezért lett a blog neve is az: Dióval az Élet.

Különleges képesség

– Nem mondom, hogy mindig könnyű elviselni a tudatot, hogy van bennem valami, aminek nem kellene ott lennie, de alaptulajdonságom, hogy mindenben képes vagyok meglátni a jót, ebben is. Ez az én különleges képességem, olyan, mintha mesevilágban élnék, ahová nem tudnak beférkőzni sem negatív események, sem negatív emberek.

Az, hogy ez mégis befért ebbe a burokba, számomra azt jelzi: dolgom van vele – azért kaptam ezt a csomagot, hogy segítsek másokon.

– Nagyon sokan küzdenek rákkal, és én szeretném megmutatni, hogy ezt a nem könnyű folyamatot végig lehet csinálni mosolyogva is. De talán még ennél is fontosabb, hogy beszéljünk erről. Sokan szégyellik az állapotukat, bezárkóznak az érzéseikkel a négy fal közé, úgy érzik, egyedül maradtak.

Én viszont azt gondolom, ha beszélünk róla, ha megosztjuk egymással a gondolatainkat, az sokat segít. Mint ahogy a humor is: a napokban elmentem a barátnőimmel valahová, és amikor hívtak, hogy hogy állok a készülődéssel, azt mondtam, hogy már csak a hajamat kell kivasalnom, pedig akkor már nem is volt mit vasalgatni...

Egyébként nekem volt már a hajam kék, szőke, nagyon rövid, de afrotípusú is, és sokszor mondtam, hogy egyszer kipróbálnám magam kopaszon is – hát, nem így képzeltem – nevet Barbi, akinek a magabiztossága és az önbizalma is nagy segítség.

Az új élet kezdete

– Én haj nélkül is nőnek érzem magam, és ha esetleg le kell venni a mellemet, ez akkor sem változik. Úgy döntöttem, hogy ha a jobb mellemet eltávolítják, a másiktól is megválok: nem adok esélyt annak, hogy esetleg visszatérjen a daganat.

Mert egyszer ezt végigcsinálom, de többször nem szeretném!

Rengeteg a teendőm: június 11-én kapom meg az utolsó kemót – hálás vagyok dr. Mezei Klára főorvosnak, hogy szakmai tudásával hozzájárul a gyógyulásomhoz, és a megyei kórház onkológiai osztályán dolgozóknak is, mert végtelenül profik és emberségesek –, kilenc nappal később pedig férjhez megyek.

Sok még a szerveznivalónk, és közben dolgozom is, de nagyon várom már, hogy összeházasodjunk. Az esküvő mindenki számára egy új élet kezdete, a mi esetünkben pedig ez hatványozottan igaz.

SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában