Vásárosnamény

2020.03.13. 13:45

Legjobb, ha a tanuló és az oktató is motivált

Gyakran felmerül manapság, hogy a diákok érdektelenek, nehezen lehet őket tanulásra buzdítani, motiválni, egyesek nem riadnak vissza a fizikai atrocitásoktól sem. Nos, ez évtizedekkel korábban is probléma volt, például a vasipari szakképzésben tanulók körében. Ahogyan arra egy korábbi írásomban is rámutattam már, van megoldás a gondokra.

A megyénkbeli szakközépiskola tanulói (átlagosan 120 diák) a tiszaszalkai gyárunkba jártak gyakorlatra. Jól felszerelt tanműhelyekben kiváló szakemberek tartották nekik az oktatást.

Előbb csak esetenként, később egyre rendszeresebben adtunk a „gyerekeknek” olyan jellegű széria­munkát, amit el tudtak végezni. Látva, hogy a dolog jól működik, nő a teljesítmény, kidolgoztattuk a törvényes hátterét, hogy fizetni tudjon a vállalat az oktatóknak, akik aztán dotálták tanulóikat is.

Örömmel vállalták

Toldy Kálmán | Fotó: KM

Jó hangulatban, szorgalmasan teltek a munkanapok.

Mindenki meg volt elégedve: a vállalat azért, mert a lelkes fiatalok jelentősen besegítettek a termelési feladatok ellátásába, az oktatók azért, mert tisztességes jövedelemkiegészítéshez jutottak, a motivált tanulók körében kevesebb volt a fegyelmezetlenség, mert értelmes ­munkát végeztek, és tudták: itt hasznos ismereteket kapnak, és a jövőjükért tanulnak. Sok esetben estig bent kellett maradnunk, hogy végezzünk a feladatokkal, a fiatalok örömmel vállalták ezt is.

Ugyanezt a hozzáállást kell elérnünk ma is, ha azt akarjuk, hogy jobban működjenek a dolgok.

Toldy Kálmán,

Vásárosnamény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában