Tavaszi nagy koccintás

2020.03.18. 11:56

Mustrálták a finom borokat

Még a koronavírus-veszély előtt rendezték meg a Tavaszi nagy koccintás elnevezésű programot.

A terített asztal mellett zsűriztek

Fotó: dr. Stonawski Tamás

A Szatmár Alapfokú Művészeti Iskolában tárt karokkal és üres poharakkal várták a szervezők a borosgazdákat, borkedvelőket és az érdeklődőket a Tavaszi nagy koccintásra. Szerencséjükre mindezt a koronavírus-veszélyt megelőzően tartották. A közel három évtizedes múlttal bíró program fővédnöke Kovács Sándor országgyűlési képviselő, díszvendége dr. Hanusi Péter polgármester volt.

Kutatási eredmények

– Két palackkal neveztek a borosgazdák fajtánként, a minták száma így kétszer 85 tétel lett, ami kiemelkedőnek mondható az előző évek távlatában – közölte dr. Stonawski Tamás, a szervező Mátészalkai Vörösmarty Kör elnöke.

Elmondta, hogy figyelemfelkeltő előadást tartott Jeremcsuk Csaba helyi szőlész-borász „Elfelejtett szatmári borvidék” címmel: többéves kutatómunkájáról adott számot az érdeklődő közönségnek, amit levéltárakból, korabeli borászati újságokból gyűjtött össze.

Szót ejtett a nagykárolyi Gróf Károlyi Tibor által létesített többhektárnyi kántorjánosi szőlőtelepéről, Luby Géza nagyari és Luby Zsigmond, vitéz Streicher Radák Lajos fülpösdaróci földbirtokosok több mint 200 fajta szőlőből álló nagydobosi Kurucz-szállási mintaszőlőtelepéről, borkiállítás-eredményeiről, Pávay György nagydobosi szőlész-borász görögkatolikus kántortanító kimagasló szőlőművelési ismereteiről, Jármy Andor és Dienes Lajos egykori nagydobosi földbirtokosok mintaszőlőtelepeiről, aszúborhirdetéseiről, Pécsujfalusi Péchy Kálmán, báró Perényi Péter pincészetéről, dr. Serly Gusztáv nagykárolyi főorvos-borász szőlőtelepéről és a mátészalkai Bánhegyesi Kulin Miklós és Schvartz Mór hatalmas mennyiségű boreladásáról szóló hirdetményeiről, báró Perényi Péter nagydobosi szőlőbirtokos 1900-ban a párizsi világkiállításon nyert bronzérméről.

A hallgatóság nagy örömmel fogadta a látottakat, hallottakat, hiszen az egykori szatmári borvidékről érkeztek most is a vendégek és versenyzők (Nagykároly, Kálmánd, Nyírcsaholy, Nyír­meggyes, Nagyecsed, Ópályi).

Gasztronómiai ínyencség

– A borok színvonala a kiváló évjáratnak köszönhetően kitűnő volt – értékelt a zsűri elnöke, Szabó Endre. A rendezvényen fellépett a Mátészalkai Alapfokú Művészeti Iskola citerazenekara, de nem maradt el a vacsora utáni közös éneklés sem, melyet kitűnő harmonikaszó kísért.

Az idei borok is azt igazolták, hogy a zsűrizés és a szakmai beszélgetések sokat segítenek a borok minőségi javulásában

– vont gyorsmérleget dr. Stonawski Tamás, hozzátéve: nemcsak a borászok, hanem a borkedvelők is szép számmal megtisztelték a közel 90 fős rendezvényt, így a közönség visszajelzései azonnal hatottak a borosgazdákra.

A borverseny egyik különlegessége, hogy a város borát – Szalkai Fényfrankos fantázianéven – a legeredményesebben szereplő vörösborokból állítja össze a közeljövőben az erre a célra kijelölt zsűri. A gasztronómiai ínyenc­ségek is fokozták a borok ízlelgetéseit, hidegtálak, disznóságok és töltött káposzta, házi kenyér és mangalica­zsír is került az asztalokra.


Önzetlenül segítettek

– Köszönjük a rendezvény támogatóinak, dr. Hanusi Péter polgármesternek, Torma Tamás alpolgármesternek, Rostás János kancellárnak a felajánlásokat, és hálásak vagyunk a segítségükért a Mátészalkai Vörösmarty Kör és a Borbarát Kör tagjainak is. Felmerült a gondolat egy esetleges őszi borászbál megrendezéséről is, ahol a hölgyek is nagyobb számban vehetnének részt – említette dr. Stonawski Tamás.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában