vesevilágnap

2020.03.15. 07:00

Teljes élet a transzplantáció után

A vesevilágnap legfontosabb üzenete, hogy sokat tehetünk veséink egészségéért.

Vércukorszintet is mértek a vesevilágnapi rendezvényen

Fotó: Sipeki Péter

– Huszonkét éve élünk együtt, ez már az én vesém – mondta mosolyogva Valika, aki negyvenévesen hirtelen szembesült azzal, hogy a veseműködésével nagyon komoly baj van. Mint a vizsgálatokból visszavezették, egy korábbi fertőzés okozta a vesezsugorodását.

Nem félt, nagyon izgult

– Nyolc évig jártam kezelésre, havonta kellett visszamennem a nefrológiára, de ahogy zsugorodott a szerv, egyre romlott az állapota előbb az egyik, majd a másik vesémnek is, így 1997-ben már elkerülhetetlen volt a művesekezelés és azonnal felkerültem a transzplantációs listára – emlékezett vissza az egykor óvónőként dolgozó Valika az előzményekre, s azt is hozzátette: nagy szerencséje volt, mindössze három és fél hónap telt el, s megtörténhetett az átültetés.

Pontosan 22 évvel ezelőtt, március 12-én, munka közben érkezett a riadó, hogy menni kell, mert vesét kapok.

– Nem féltem, ellenben annyira izgultam, hogy az orrom is elkezdett vérezni, mert felment a vérnyomásom. Debrecenben elvégeztek minden vizsgálatot, nem találtak semmi bajt, így megkaphattam a vesét – mesélte tovább történetét Valika, aki nem titkolta azt sem, az első év iszonyatosan nehéz volt.

Szeretett volna visszamenni dolgozni a gyerekek közé, de nem engedte a professzor, ugyanis ilyenkor még nagyon gyenge az immunrendszer. Később újra megpróbált visszatérni az imádott hivatásához, ám egy kilökődés, amit sikeresen megállítottak, egyértelművé tette, óvónőként nem dolgozhat tovább, de olyan feladatokat vállalt, amivel emberek között lehetett.

Marokszámra kellett szedni a kilökődésgátló gyógyszert, ez azonban nagyon megviseli az ízületeket.

– Az elején még igen szigorúak az előírások, mindent szabályt be kell tartani, ekkor lehet a legkönnyebben visszaesni – utalt a nehézségekre Valika, aki a vesebetegek megyei egyesületének tagjaként betegtársainak is gyakran és szívesen ad tanácsot.

– Az új vesével teljes életet lehet élni, az immunszupresszív gyógyszerekből már csak a minimumot kell szednem. Nagyon jól működik a vesém, vigyázok is rá, ez különleges ajándék. Miskolcon élt a vesetestvérem, úgy hallottuk, hogy egy balesetben elhunyt fiatal veséit kaptuk meg.

– Azt pedig tudomásul kell venni, hogy mindent lehet enni és inni, azonban csak mértékkel, s be kell tartani az orvos utasításait – jegyezte meg Valika, s ő pontosan tudja, milyen nagyon fontos, hogy figyeljünk a figyelmeztető jelekre, évente vegyünk részt a szűrővizsgálatokon, ellenőriztessük a vesénk működését.

Dialízis és átültetés

S erről szól minden évben a vese világnapja is, ahogy a csütörtöki, a Korzó bevásárlóközpontban megtartott rendezvényen is erről szólt dr. Szegedi János főorvos, hálózati orvosigazgató is, aki külön kiemelte: veszélyeztetettek a cukor- és magasvérnyomás-betegek, a túlsúllyal küzdők, a dohányzók, az 50 év felettiek, illetve azok, akiknek van olyan egyenes ági rokonuk, aki vesebeteg.

Magyarországon minden 10. ember érintett valamilyen vesebetegségben, s míg az akut vesebetegség könnyen felismerhető és megfelelő kezeléssel jól gyógyítható, addig a krónikus vesebetegség (s ide vezethet az elhanyagolt akut vesebetegség), veseelégtelenség esetén a beteg életét csak a vesepótló kezeléssel lehet biztosítani – ezekről dr. Balku István főorvos, a B. Braun Avitum Hungary Zrt. II. Számú Nyíregyházi Dialíziscentrumának orvosigazgatója beszélt a rendezvényen.

A hasűri dialízist – ha más betegség nem teszi kizárttá – a beteg a saját otthonában elvégezheti, a naponta 4-5 alkalommal elvégzett 40-45 percig tartó művelet 24 órás, a hét minden napján folyamatos méregtelenítést tesz lehetővé. Sokkal nagyobb szabadságot ad a betegnek, mint a központban elvégzett művesekezelés, hemodialízis, ami azt jelenti hogy a betegnek hetente 3 alkalommal kell részt venni a 4-4 órás kezelésen, s itt a művesekészülék műmembránján keresztül történik a méregtelenítés.

Az igazi gyógyulást a vese­elégtelen betegeknek a transzplantáció, a veseátültetés jelenti

– hangsúlyozta dr. Balku István.

Megtudtuk, a nyíregyházi központ betegei közül tavaly heten (egy élő donoros átültetés volt), az idén már hárman kaphattak új vesét, az országos várólistán több mint 1100-an szerepelnek, így a várakozási idő hosszú, akár 3-5 év is lehet.

– Tavaly az ország négy egyetemi klinikáján 266 veseátültetést végeztek el, nálunk jelenleg 47-50-en várnak átültetésre, 175-180-an kapják több mint három hónapja a művesekezelést, s mindegy 50-en hasűri dialízises betegeink – derült ki a nyíregyházi adatokról. Az orvosigazgató elmondta azt is, hogy a Jósa András Oktatókórház intenzív osztálya mindig élen járt a donorok jelentésében és kezelésében.

BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában