nem eveznek

2020.04.29. 14:40

Elmarad az idei Tisza-túra

Legutóbb tizenkét éve maradt el a program az áradások miatt.

Jövőre veletek ugyanitt! – búcsúztak tavaly nyáron az 51. Nemzetközi Tisza-túra résztvevői. Meg kell barátkozniuk a gondolattal: az idén elmarad a tradicionális program.

Tizenhat országból érkeztek

– A kialakult veszélyhelyzetben nem tehetünk mást: lefújtuk a rendezvényt. Pedig annyira benne van már a köztudatban: gyülekezés Tiszabecsen, határátlépés Bustyaházára... Remélhetőleg jövőre sort keríthetünk az 52. Nemzetközi Tisza-túrára, most viszont ezt el kell engednünk – sóhajtott egyet Haraszti Béla főszervező, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

Egyébként nem ez az első eset, hogy búcsút intettek a vízi élménynek: például 2008-ban az áradások miatt döntöttek a törlés mellett.

A legelső Nemzetközi Tisza-túrát Sárospatak és Szeged között 106 fő részvételével bonyolították le 1968-ban. Rá egy évre már Gergelyiugornyáról csorgott le a mezőny szintén Szegedig.

A túra kiinduló állomása 1970–1986-ig Csenger volt, aztán Tivadar vette át a szerepét. Különleges esztendő volt 1982, akkor Belgrád volt a végállomás. Az eltelt évek alatt több mint 15 ezer résztvevője volt a Nemzetközi Tisza-túrának. Összesen 16 országból érkeztek határon túli résztvevők, a legtöbben (közel 800-an) Németországból jöttek. Mindez egyelőre történelem, legközelebb jövőre írhatnak újabb fejezetet a túra históriás könyvébe.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában