védett állat

2020.04.27. 11:09

Üldözik is a vetési varjakat

A mezőgazdasági vegyszerek is ritkították az állományt.

Vetési varjú

Fotó: Barcánfalvi Péter

A vetési varjú (Corvus frugilegus) egy meglehetősen üldözött, de igen alkalmazkodóképes madárfaj, amely az utóbbi időben főként településekre húzódott be fészkelni.

Fegyverrel és méreggel

– A vetési varjú országos költőállománya a töredékére csökkent, ahogyan a szatmári és beregi adatokból is látszik: az utóbbi hetven évben ugyanis a költő párok száma körülbelül 98 százalékkal csökkent. Nagyobb földrajzi léptékben vizsgálva – a Nyírség-Szatmár-Bereg tájegység tekintetében – azonban az állomány az utóbbi 17 évben stabilnak tekinthető.

A mezőgazdasági kemikáliák használatának térhódítása, sajnos, negatívan befolyásolta a faj állományviszonyait. Sőt, emellett a közelmúltban még fegyverrel és méreggel is irtották, fiókáit pedig a fészkekből kiszedve különlegességként fogyasztották – tájékoztatta szerkesztőségünket Barna Péter természetvédelmi őrkerület-vezető.

Március végétől a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának szakemberei ellenőrizték és felmérték a megyénkben található ismert telepeket. A vetési varjú egyébként 2001 óta védett állat, a természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában