Világjárásból karanténba érkezett

– Vietnám volt az utolsó állomásom, másfél hónapot töltöttem az országban. Akkor már néhány étterem bezárt, és mindenhol előkerültek a kézfertőtlenítők, illetve több helyen maszkot viselt a kiszolgálószemélyzet, de a maszk viselése Ázsiában a járvány előtt sem volt szokatlan látvány. Amikor felszálltam a hazafelé tartó repülőre, már egy hete nem volt új regisztrált koronavírusos betegük, előtte is összesen tizenhat, és már mindenki felgyógyult, legalábbis ez látszott a térképen – mesélte lapunknak Péter Csilla.

Március első napjaiban érkezett haza az Egyesült Királyságba, akkor még ott is mindössze harminchat esetet regisztráltak. Amíg otthonában önkéntes karanténba vonulva arra várt, hogy leteljen a két hét lappangási idő – szerencsére azóta is tünetmentes –, néhány nap alatt Vietnámban újra ötvenháromra ugrott a regisztrált betegek száma.

– Akikkel együtt utaztam, és akkor még Vietnámban voltak, arról meséltek, hogy a helyiek tartottak tőlük, mert az ország már „rendbe jött”, amikor a turisták visszavitték hozzájuk a vírust – mondta el lapunknak.

A koronavírus-járvány miatt azóta a világ valamennyi országában komoly óvintézkedések léptek életbe. Péter Csilla lakhelyén, az Egyesült Királyságban is bevezették a kijárási tilalmat – az otthon, karanténban töltött idő alatt ázsiai utazásának utolsó heteiről mesélt lapunknak.

Kapj el, ha tudsz!

Csillát Kambodzsában érte az új év, egy Kampong Chhnang nevű kisvárosban, és még két hetet az országban töltött. Találkozott „menhelyi” elefántokkal is: Mondulkiri térségében több projekt is fut, amely az állatok megmentését szolgálja.

Az ott élő állatok nagy részét korábban Angkorban „elefántolásra” használták, ezért néhányuknak eldeformálódott a gerince a súlytól, de akadt közöttük olyan is, amelyiknek a farkán lévő szőrt vágták le valamilyen rituálé miatt. Az állatmentő projekt lényege, hogy az idős elefántokat szabadon, az erdőben gondozzák tovább, és kizárólag banánnal csalogatják őket a turisták közelébe. Nincs lovaglás, nincs ostor és nincsenek láncok.

– Kambodzsában a rendőrségen is jártam: egy másik lánnyal sétáltunk hazafelé az esti piacról, amikor feltűnt, hogy egy srác követ minket – mesélte az utazó. – Mint kiderült, a telefonomra pályázott: kiragadta a kezemből, és elszaladt. Kiabáltam és utánafutottam. Óriási szerencsém volt, hogy a helyiek azonnal a nyomába eredtek: több tuktukos és motoros is üldözte, így nem jutott messzire, épp csak a rendőrség bejáratáig. A helyiektől megtudtam, hogy a tolvajokat nagyon nem szeretik, mert rontják az ország hírnevét, pedig a turizmus az egyik legfőbb bevételük.

Szépségápolási tippek

Péter Csilla a több hónapos út során rengeteget stoppolt, amire meghatározó élményként emlékezik vissza: például utazott együtt a bevándorlási hivatal rendőreivel, akik egy külföldit a börtönből épp a határhoz vittek, de esküvői meghívókat is osztogatott egy katonai családdal.

– Szintén Kambodzsában történt, amikor egy helyi család behívott magukhoz vacsorázni, és négy órán keresztül beszélgettünk a Google-fordító segítségével, miközben a gyerekek angol-házifeladatában is segítettem – idézte fel egyik kedves élményét.

– Beszélgettünk utazásról, munkáról, családról, vallásról… szinte mindenről. Egy idő után a vendéglátó néninek feltűnt, hogy mennyire fehér a bőröm, pedig addigra már tényleg szép napbarnított voltam.

– Azt tudni kell, hogy az ázsiaiak szinte minden kozmetikumba és hidratálóba fehérítőanyagot tesznek, hiszen ott épp az a divatos, ha valakinek fehérebb a bőre. Meglepődtek, amikor arról meséltem nekik, hogy a fehér emberek pedig ezreket fizetnek barnítókrémért és szoláriumért. A családfő válasza csupán annyi volt: szívesen vár minden barnulni vágyót egy évre a kambodzsai rizsföldekre.

– Vietnámban több mint másfél hónapot töltöttem, amit még így is kevésnek éreztem, ugyanakkor nagyszerű levezetése volt az ázsiai utazásnak. Egy, az előzőeknél fejlettebb országba érkeztem, így a tömegközlekedés is egyszerűbbé vált: az online foglalás és a kártyás fizetés a legtöbb helyen megoldott volt – mondta el utazása utolsó állomásáról.

– Ugyanakkor a természet is csodás: az ország közepén egyszerre láthatjuk a tengert és a hegyeket, északon pedig a Ha Long-öbölben gyönyörű mészkősziklák emelkednek ki a vízből.

Utánozhatatlan atmoszféra

– A vietnámi emberekről több utazó is azt mondta, hogy komolyak, nem mosolyognak, pedig ez nincs így. Ha rájuk mosolyogsz, mindegy, hogy idegen vagy számukra, azonnal mosolyra húzódik a szájuk. Nagyon kedvelik a karaokét: ha az utcán zenét hallani, akkor valószínűleg az egyik lakóház előtt tart valaki „koncertet”, akár társaságban, de néha egyedül is. Nem pénzért, csak élvezetből. Volt, hogy megtapsoltam egy produkciót, és azonnal kaptam három széket és két italt… Kérdés sem volt, hogy maradok pár órácskát.

– Amikor két héttel az indulás előtt megvettem a hazafelé szóló jegyet, elsírtam magam. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, vegyes érzelmek dúltak bennem. Amikor landolás előtt megláttam a skóciai hegyeket, ismét könnybe lábadt a szemem, de akkor már tudtam, ez az öröm jele. Boldog voltam, hogy ismét itthon vagyok, a saját ágyamban alhatok és találkozhatok a szeretteimmel – mondta el Péter Csilla.

– Maga az utazás nagyon sokat adott: láthattam egy teljesen különböző kultúrát, vallást és életstílust. Az út megtanított, hogy még ­inkább értékeljem, amim van, emellett rengeteg önbizalmat, kitartást és erőt adott.

Csilla a Magyarországon túl c. facebook oldalon mesél részletesen az utazásról.

Nánási Anita