Nyíregyháza

2020.04.25. 17:30

Zenei verseny – otthoni videófelvétellel

A vírusjárvány miatt videóval nevezhettek a hangszeres növendékek a megmérettetésre.

Tamás Mátyásról otthon készült el a videófelvétel

Fotó: Tamás István

A járvány nagy vesztesei azok a fiatalok, akik a tavaszi hónapokban valamilyen versenyen szerették volna bizonyítani felkészültségüket, tehetségüket.

Hiába tanultak és edzettek heteken keresztül, kénytelenek voltak karanténban maradni a sportolók, a hangszeres zenészek, a tanulmányi megmérettetésre készülő diákok, hiszen sorban elmaradtak a rendezvények.

A szombathelyi VIII. WWWSTAR nemzetközi zenei verseny szervezői azonban úgy gondolták, ha már elmarad a személyes jelenlétet igénylő megmérettetés, lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy videófelvétel alapján mérjék össze tudásukat, hiszen a járványveszély ellenére fontos a fiatal tehetségek felfedezése.

A videós versenyre megyénkből többen is beneveztek, és szép sikert arattak.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a nyíregyházi Tamás Mátyás Bertalan és a mátészalkai Jakab-Zalánffy Ábel egyaránt első lett. Jakab-Zalánffy Ábel a tanárnőjével, Jakab Lászlóné Melindával a négykezes kategóriában is indult, s szintén az első helyet szerezte meg a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola növendéke.

Tamás Mátyás Bertalan, a nyíregyházi Vivaldi Alapfokú Művészeti Iskola növendéke eredetileg a debreceni Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen szeretett volna elindulni április elején, de a járvány miatt ezt is későbbre halasztották.

Hiába tanulta meg Krokovay Gizella tanárnő vezetésével Chopin Cisz-moll noktürn című művét, úgy tűnt, néhány hónapig még kénytelenek érlelni ezt a művet. Szerencsére meglátták a szombathelyi videós verseny felhívását, s beneveztek a 2006 és a 2009 között született növendékek kategóriájába. A felvételt április 13-ig kellett elküldeni Szombathelyre, a nemzetközi zsűri tagjai pedig – köztük ­Becht Erika zenepedagógus és zongoratanár – április 20-án már ki is hirdették az eredményt.

Felszabadultan játszhatott

– Még soha nem vettem részt ilyen jellegű versenyen, de így utólag úgy gondolom, sokkal nyugalmasabb volt, mintha elutaztam volna Szombathelyre.

Nem volt közönség, hiszen otthon csak a családtagoknak játszottam el a művet, s így nem is volt bennem nagy feszültség, felszabadultan játszhattam

– mondta el érdeklődésünkre Mátyás, aki a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola 5. osztályos tanulója.

– Az is jó volt, hogy a saját zongorámon zenélhettem, aminek az összes tulajdonságát ismerem, vagyis nem egy idegen hangszeren kellett játszanom, a versenyeken ugyanis sokszor csak szereplés előtt próbálhatom ki a zongorát. A nehézséget az jelentette, hogy a videón másképpen hangzik egy mű, mint egy hangversenyteremben, jobban hallatszik a hiba, a melléütés.

– Chopin Cisz-moll noktürn­jét korábban többször is hallottam már zongoravizsgákon az idősebb növendékektől. Egyszer Gizi néni is felvetette, hogy tanuljam meg, de akkor én még egy másik Chopin-darabot akartam megtanulni. Most már ez a szerzemény az egyik nagy kedvencem. Gyors és lírai részek váltakoznak benne, de a lírai részek ellenére is az egész mű jó tempójú, lendületes.

Formálja a stílusát

– Amikor új darabot tanulok, az édesapámmal több elismert zongoraművész előadásában is meghallgatjuk. Édesapám mindig arra biztat, hogy legyek alázatos a nagy elődökkel, tanuljak tőlük, de közben formáljam a saját stílusomat is. Így ezt a Chopin-művet is igyekeztem a szakmai sztenderdnek megfelelően, de a saját érzéseimmel eljátszani a videófelvételen – magyarázta Mátyás, aki a kortársaihoz hasonlóan otthon tanul a digitális távoktatás révén.

– Most, hogy itthon vagyunk, több idő jut tanulásra, játékra és gyakorlásra is, mert az utazással nem megy el sok idő, ugyanis nem a városban lakunk, hanem az egyik bokortanyán.

A zongoraórák sem maradnak el, hetente háromszor az eredeti időpontnak megfelelően a Skype révén tartom Gizi nénivel a kapcsolatot. Látja a kezemet, s nemcsak elmondja, hanem a saját zongoráján meg is mutatja nekem, mit hogyan csináljak.

– Néha akadozik az internet, de összességében jól működik. Bízom benne, hogy a járvány miatt elhalasztott versenyeket később megrendezik, s lesz lehetőségem versenyekre.

Rábízza a döntést

Vajon egy ilyen videós versenyre elég az okostelefonnal készített felvétel, vagy komolyabb technikára van szükség? – vetettük fel a kérdést Tamás Istvánnak, Mátyás édesapjának.

– Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mivel Ilka lányom is zongorázik, a fellépések megörökítése érdekében már korábban vettem egy félprofi kamerát, amelyet kifejezetten zenei felvételekhez ajánlottak, így azzal készült el a Szombathelyre elküldött felvétel.

Minden úgy történt, mintha ott lenne személyesen a versenyen Matyi: szépen felöltözött, meghajolt, bemutatkozott, s elmondta, mit fog játszani.

– Mindezt felvettem, s a felvételt elküldtük Szombathelyre a zsűrinek. Két művet is el lehetett volna küldeni, de Matyi úgy érezte, hogy ez a Chopin-mű van még csak olyan tökéletes állapotban, amivel nyugodt szívvel be tud nevezni erre a nem mindennapi versenyre. Én az ilyen döntéseket teljesen a fiam lelkiismeretére bízom minden esetben – tette hozzá az édesapa.

Mátyás még óvodás volt, amikor zongorázni kezdett Krokovay Gizella tanárnőnél, aki az elmúlt években több versenyre is felkészítette növendékét.

Jól ráérzett a hangulatára

– Igazából én nem is tudtam, hogy létezik ilyen videós verseny, de úgy tűnik, a járvány miatt új módszerekhez kell hozzászoknunk, nekünk, pedagógusoknak és a diákoknak is – mondta a tanárnő.

– A kiválasztott Chopin-szerzemény nagyon nehéz darab, különösen egy tizenegy éves tanulónak, de Mátyás jól megérezte a hangulatát, a mondanivalóját. A zenemű mély lelkivilágot tételez fel az előadótól, de szerencsére Mátyás hamar ráérzett, és nagyon szépen eljátszotta.

Amikor meghallottam, azt mondtam neki, olyan szépen játssza, hogy ezt már fel lehetne venni lemezre.

– Éppen ezért nagyon sajnálom, hogy a vírusjárvány miatt elmaradt a Kodály-iskolában a már hagyományos márciusi gálahangverseny.

– A tanítványaimmal egyébként a Skype segítségével tartom a kapcsolatot az órarendnek megfelelően. Nem könnyű digitális távoktatásban tanítani, hiszen vagy nem értik a tanítványok, hogy mit mondok, s akkor hangosabban kell beszélnem, vagy ha éppen játszanak, akkor nem hallják meg, ha le szeretném állítani őket – árulta el a tanárnő befejezésül a digitális távoktatás nehézségeit.

M. Magyar László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában