Mellkason vágta a férfit, amikor az ismerkedni próbált vele, azóta 50 éve boldog házasságban élnek

Ötven esztendeje mondta ki a boldogító igent Kemecsei György és hitvese, Sztányi Anna. Az évforduló alkalmából felidézték lapunk számára az elmúlt fél évszázad fontosabb eseményeit, házasságuknak boldog pillanatait. Nevetve mesélték, hogy az esküvőjük napján hatalmas felhőszakadás volt, a folytatás azonban már jóval derűsebbre sikeredett. Újfehértóról Nyíregyházára költöztek, majd jöttek a gyermekek, később pedig az unokák, akik teljessé tették a házaspár életét. Mind a mai napig nagy szerelemben és szeretetben élnek, életük és boldog házasságuk követendő példa az ifjabb családtagok számára. Mint az egyik unoka, Dóri elárulta lapunknak, nagymama és nagypapa óriási kincs az életükben.

Mellbevágó módon adta tudtára évtizedekkel ezelőtt a fiatal, szőke tünemény, Sztányi Anna a cseresznyeszedés idején kigombolt ingben körülötte legyeskedő Kemecsei Györgynek, hogy „hátrább az agarakkal”: egy könnyed mozdulattal bár, de szó szerint mellkason vágta a férfit, akinek titkon azért nagyra értékelte a közeledését. Jó ideje ismerték már egymást, hiszen mindketten Újfehértón születtek és nevelkedtek, akkoriban azonban még nem gondolták, hogy egy szép napon örökre egybeforr majd az életük.

Kereken ötven esztendeje, hogy kimondták egymásnak a boldogító igent, azóta is irigylésre méltó szeretet és összetartás jellemzi a kapcsolatukat. Hogy a közösen eltöltött félszáz év milyen örömöket és kihívásokat tartogatott a számukra, arról – a járványügyi helyzet miatt szűk családi körben megtartott – aranylakodalmán mesélt lapunknak az örökifjú, jó kedélyű házaspár.

Nemet, majd igent mondott

– Szerencsésen alakult a „cseresznyés” nyár, gyümölcsözőre fordult a kapcsolatunk is. Rendszeresen találkozgattunk, Ancika a helyi ládagyárban, én a téglási üzemben dolgoztam akkoriban. A katonaéveim alatt a kedvesem eljárt kikapcsolódni a bátyjával és a barátaival. Egyik nap levelet kaptam egy ismerősömtől, aki megírta: tudom-e, hogy Anna a távollétemben szórakozni jár, mire én azt válaszoltam, tudom, maximálisan megbízom benne, ezért nyugodtan menjen, hiszen szeret táncolni! Romantikus, szép pillanatként él az „emlékládánkban”, amikor katonaként egyik nap hazalátogathattam, és megleptem Ancikát a munkahelyén. Megkönnyeztük a viszontlátás örömét, s elkezdtük tervezgetni az esküvőnket – emlékezett vissza a családfő.

– Amilyen borús idő volt a nagy napon, olyan derűsen alakult a folytatás! Amikor megérkezett értem a násznép, úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, egészen másnap reggelig – kapcsolódott be a beszélgetésünkbe Anna. Az ifjú pár Újfehértóról Nyíregyházára költözött, albérletbe, mivel Gyuri a Spartacushoz igazolt, s nehézkes volt a mindennapos ingázás.

– Az Újpest is megkeresett egy ajánlattal, amit rögvest visszautasítottam, mivel az volt a feltételük, hogy nem nősülhetek meg. Anna egy nyíregyházi cipészetben dolgozott, amíg várandós nem lett az első gyerekünkkel, a kis Gyurival. Ameddig én Lillafüreden edzőtáboroztam, ő visszaköltözött Újfehértóra, majd szolgálati lakást kaptunk a futballcsapattól, később pedig már a saját fészkünket építgettük, itt élünk ma is – mutatott körbe György, aki nemcsak a sport­életben, a munkaerőpiacon is labdába rúgott: raktáros volt a KTSZ-ben.

Idővel megszületett második fiuk, Zola. Amikor nagyobb lett, testvéréhez hasonlóan őt is mágnesként vonzotta a futballpálya. Édesapjuk rendszeresen elvitte fiait a stadionba meccseket nézni, Kabaláson fociztak, Császárszálláson szánkóztak, Hajdúszoboszlón fürdőztek. Egyik legszebb emlékük, amikor a család új Zsigulijával „értek partot” az Adrián, és napokig sátorban aludtak.

Kincsként tekintenek rájuk

Ancika Nyíregyházán, a főiskolán kezdett el dolgozni, de már egyetemről ment nyugdíjba. György búcsút intett a Szparinak, anyagbeszerzőből áruszállítóvá lett. Mindmáig nagy szerelemben és szeretetben élnek, boldogságukat pedig gyermekeik és unokáik (Dóri, Fanni) munkában és magánéletben elért sikerei teszik teljessé.

– Nagyapa és nagymama óriási kincs az életünkben, minden tekintetben felnézünk rájuk, követendő példák a számunkra. Amióta nyugdíjba vonultak, a kisebbik fiuk, Zola vállalkozásában dolgoznak – súgta meg az ünnepi tortavágás után Dóri, aki a Debreceni Egyetemen tanul, emellett egy nyíregyházi vendéglátóhelyen dolgozik. Kérdésemre, honnan van ennyi szellemi és fizikai muníciója, nevetve így válaszolt: úgy tűnik, a Kemecsei családban genetikai alapprogram a tehetség, a kitartás és a céltudatosság.

PI