dakszli

2020.07.27. 08:17

Csak miniben rendezik meg a tacskótalálkozót

Korlátozott számban, egy regisztrációt követően gyűlnek össze augusztusban a tacskókedvelők.

Forrás: KM-archív

Fotó: kapilali

Az idén nyáron már harmadjára várta volna a megye kutyarajongóit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozó: a nagy sikerű programot először Dombrádon, egy kutyabarát kempingben, tavaly pedig a nyíregyházi erdei tornapályán rendezték meg – akkor előadások, kutyás bemutatók és még tacskószépségverseny is szerepelt a kínálatban.

Regisztrációhoz kötött

Most azonban a koronavírus-járvány közbeszólt: csakúgy, mint számos más nagy rendezvényt, a tacskók és gazdijaik összejövetelét is el kellett halasztani. Aki azonban mégis kedvet érez hozzá, hogy kimozduljon a család kedvenc padlócirkálójával, augusztus második hétvégéjén megteheti.

– A kialakult helyzet miatt idén egy sokkal kisebb találkozóra készülünk – árulta el lapunknak Kovács Tünde, a rendezvény főszervezője.

– A Nyíregyháza belvárosától mindössze tíz percre fekvő Vizsla-tónál a regisztrált érdeklődőket várjuk korlátozott létszámban, hiszen így könnyebb tartani egymástól az ajánlott távolságot. Jövőre mindenképpen bepótoljuk a harmadik Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozót!

A Mini Tacsis Hétvégére augusztus 8-án és 9-én, 14-től 17 óráig gyűlhetnek össze a gazdik és az ebek. Aki szeretne részt venni a találkozón, ma estétől a program Face­book-eseményében közzétett linkre kattintva teheti meg.

A rendezvény célja – a fajtát szeretők közösségé kovácsolása és a kellemes kikapcsolódás biztosítása mellett – az örökbefogadás népszerűsítése, hiszen a szervezők azt vallják, hogy ha menhelyről választunk magunknak új házi kedvencet, azzal megmentünk egy életet.

NA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában