Húsvéti kakaslövés az apácai vesztőhelyen

A törökök, a tatárok portyázó csapatai gyakori „vendégek” voltak Székelyföldön a középkorban. A hívatlan „látogatók” öltek, raboltak, szinte minden településnek megvan a maga története, amely mára már emlékké szelídült, és vidám mulatságnak ad keretet, de azért minden pillanata emlékezteti a ma élőket őseik megpróbáltatásaira.

Lelkes hangulatban

Apáca a Barcaság északi szegletében helyezkedik el, a szelíd dombok övezte völgyben. A faluhoz közel eső egyik emelkedő neve Várparraga.

Ide vonulnak fel húsvétkor rezesbandával az élen népviseletbe öltözött ifjak és lányok, sőt egészen zsenge korú legénykék is.

A fiúk vállán íj, a tegezben nyílvesszők, egy táblán pedig kakas rajza, mégpedig céltáblával a begyén.

A faluban nagy ceremónia kíséretében gyülekeznek reggel. Hazafias dalokkal izzik fel a hangulat. Nem hiányozhat a Kossuth Lajos azt üzente, a Gábor Áron rézágyúja, és természetesen katonás vezényszavak pattognak.

Igaz, olyan torkokból, amelyek kor szerint még innen vannak a mutálás időszakán, és a pelyhedző bajszoknak is jót tesz egy kis utánrajzolás, de a hangulat nagyon lelkes, és hitelessé teszi az eseményt.

A település szülötte Apáczai Csere János pedagógus, filozófus. Az iskola előtt álló szobornál tiszteleg a közben alakzatba formálódott menet, majd egy „csapat, balra át, lépés indulj!” vezényszóra elindulnak.

Az ítélet nem kétséges

Viszik tehát a kakast, mégpedig a vesztőhelyre. Történt ugyanis valamikor régen, amikor a falusiak megneszelték, hogy jönnek a tatárhordák, összeszedték minden jószágukat, elbújtak a várba.

Meg se pisszentek, hadd higgye az ellenség, hiába jöttek ide. Igen ám, de az a kakas elrikkantotta magát, és felfedte az elbújt falunépét. És ahogy ilyenkor lenni szokott, akkoriban sokakat megöltek, és vittek, amit tudtak. Ezért menetel fel a falu ifjúsága a domboldalra.

A kakas megbüntetésének vannak ellenzői, helyeslői, majdnem bírósági tárgyalást folytatnak le. Minden szónok hosszú rigmusokban adja elő mondandóját.

Már az is elég nagy próbatétel, hogy ezeket megtanulják. Ám az ítélet nem kétséges. Az évszázadokra visszanyúló húsvéti rendezvényen nagyon sokáig élő állatokat „végeztek ki”, manapság inkább céllövészetté szelídült az „ítélet-végrehajtás”.

Vér azért így is folyik, mert néhány kakas este a fazékban végzi, és a legfinomabb comb a legjobb íjászé lesz.

A Várparragára vezető föld­utat virágzó kökénybokrok szegélyezik, friss zöld levélbe öltöztek a füzek, igazi tavaszi nap várja az ünneplőket.

Megérkezvén a helyszínre, leszúrják a fiúk a kakasos táblát a közönség karéjába. Először a vádbeszéd hangzik el, majd a védőé a szó, mi több, egy papnak öltözött legény is elmondja, miért kellene bűnhődnie az árulkodó nagytarajúnak.

Aztán megszületik az ítélet, és elérkezik a képen látható kakas utolsó órája. A férfikor küszöbén álló legények valamennyien zsinóros mellényben, rogyós szárú csizmában várják a sorukat.

Lábuknál egy-egy nyílpuska. A juniorok között olyan korúakat is látok, akik talán még csak a betűvetést tanulják, de az ő fegyverük is igazi. A mama segít felhúzni, ha egy kicsit feszes a húrja.

A célzás, a lövés komolyságához nem fér kétség, még akkor sem, ha a közeli dombtetőn a rezesbanda már az Édesanyám, kedves anyám-ra váltott a hazafias nóták után.

A nagyközönség soraiban igazi piknikhangulat van kibontakozóban, és csak az éppen soron lévő versenyző ismerősei, hozzátartozói húzódnak közelebb egy-egy lövéshez.

KM