Nyolc évtized után találkoztak először

– Az egyik nagybátyám 1935-ben Budapestre nősült, négy gyermeke született. A körülmények úgy hozták, hogy a szülők két csemetéjükkel (Jancsi és Sanyi) Nyíregyházára költöztek, Józsefet és a lányukat azonban a nagymama gondjaira bízták.

A két, fővárosban hagyott kisgyermek idővel állami gondozásba, majd nevelőszülőkhöz került, s eltűntek a látótérből, mint Petőfi a ködben.

József létezéséről csak egy halovány széljegyzet árulkodott a családfa egyik ágán, a szabolcsi megyeszékhelyen élő és a budapesti rokonság semmit sem tudott egymásról.

Az, hogy ennyi évtized után, ma kezet szoríthatott és átölelhette egymást János és József – már csak ők élnek a négy testvér közül –, egy szerencsés véletlennek, nem kevés utánjárásnak és a nagy találkozást megszervező, lelkes családtagoknak köszönhető – mesélte boldogan a családfakutató.

Bélteczky Mihály elárulta: éppen a szlovák határon történt olajszennyezésről számolt be tavaly a Kossuth rádió, az esettel kapcsolatban a fővárosi nyugalmazott tűzoltó ezredes, Bélteczky József is nyilatkozott a híradásban.

– Nahát, ő nem lehet más, mint a „mi” Jóskánk! – kiáltottam fel, majd megkértem a „fiatalokat”, hogy segítsenek kapcsolatba lépni a sosem látott rokonnal telefonon vagy az interneten. Döbbent csend volt a válasz a monológomra a vonal túlsó végén, majd szó szót követett, és a tettek mezejére léptünk.

Az idén márciusban szerettük volna megtartani a családi találkozót, de a járványügyi helyzet közbeszólt, így el(hó)napoltuk az ünnepi összejövetelt – tette hozzá Miska bácsi.

Itt járt a násznéppel

– Bár Pesten születtem, 6 hónapos koromtól már Kiskunhalason éltem, az Alföldön nőttem fel. Árvaházban, majd keménykezű nevelőszülőknél kötöttünk ki a húgommal, a gyermekkorunk cseppet sem volt könnyű és örömteli a tanyán.

Visszatérve a fővárosba, előbb matrózként, majd tűzoltóként szolgáltam, negyven év után, ezredesi rangban vonultam nyugdíjba. Kétszer nősültem, az első házasságomból született fiam a Balatonon lakik, a családom másik fele pedig Kalocsán él.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy a húgom unokája tavaly itt kötött házasságot, Nyíregyházán, én is jelen voltam az esküvőjükön, persze, akkor még halvány sejtelmem sem volt arról, hogy itt él a testvérem, Jancsi.

Az is érdekes, hogy aránylag sokszor nyilatkoztam már tévében, rádióban, és a legutóbbira éppen felfigyelt Miska – nyilatkozta József, akit humora és közvetlensége miatt hamar szívébe zárt az új családja.

Tanult, majd dolgozott

– Máig nem tudjuk, miért szakítottak el minket egymástól oly sok évtizeddel ezelőtt a szüleink. Talán már nem érdemes rágódni ezen, hiszen a múltat nem lehet meg nem történtté tenni.

Egyfajta születésnapi ajándékként tekintek arra, hogy Jóska testvéremet végre megismerhetem

– mondta elérzékenyülve János, aki májusban ünnepelte a 80. születésnapját.

– Engem és az öcsémet, ugye, a vér szerinti szüleink neveltek fel Nyírteleken, ott jártam általános iskolába, majd elvégeztem a gépipari technikumot Kisvárdán, és a székesfehérvári technikumban tettem le a képesítővizsgát.

Épületgépész technikusként a megyei beruházási vállalat műszaki ellenőreként dolgoztam 36 éven keresztül, az utolsó 9 aktív évemet pedig a megyei kórházban töltöttem – na nem betegként, hanem beruházási főelőadóként.

A millennium évében, éppen húsz éve vonultam nyugdíjba. Kimondhatatlanul büszke vagyok a családomra: az egyik fiam az ózdi kórház főigazgató főorvosa, a másik informatikus mérnök Nyíregyházán.

Csoda szép, okos, jól nevelt unokáink vannak, akik bizonyára ugyanúgy megtalálják és megállják majd a helyüket az életben, mint szüleik, nagyszüleik – mutatott körbe az asztaltársaságon a büszke (nagy)apa.

Van mit bepótolniuk

Kérdésünkre, miről szólt az első közös beszélgetésük a Budapestről érkezett Jóskával, s lesz-e folytatása a személyes találkozónak, János így válaszolt:

Van mit bepótolnunk, rengeteg mesélnivalónk van még!

A mindennapokban telefonon fogjuk tartani a kapcsolatot, s amint lehet, sort kerítünk újabb találkozásra is. Mint kiderült, egyikünk gyermek- és fiatalkora sem volt könnyű, merthogy a vér szerinti szüleink sem voltak éppen mintaszülők...

De kitartó, dolgos, családszerető embereket faragott belőlünk az élet, és ez a legfontosabb!

Palicz István