Karlovy Vary, az arisztokrácia fürdőhelye

Az élet vize csordogál az ivókútból, az élet vize spriccel a magasba a gejzírből. A gyógyító közeg vesz körül a kádban, a medencében. Minden világhírű fürdőhely az ilyen hívó szavakra építi fel arculatát, várja vendégeit.

Nincs ez másként Karlsbadban sem. Így nevezték a nyugat-csehországi várost a régi szép időkben, amikor ugyanabba a monarchiába tartoztunk Ferenc József uralkodása alatt.

Saját vonzerő

Van Karlovy Varynak egy bizonyos saját vonzereje, a Teplá folyó, melynek két partján terül el, egy hosszú völgykatlanban. Akiben maradt még néhány szó az oroszból megtanultak közül, beugorhat: meleget jelent. Víz esetében önmagában rokonszenves tulajdonság. A végén az Eger folyóba ömlik, de ennél az érdekes egybeesésnél most ne időzzünk el.

A folyó két partját lépten-nyomon hidak kötik össze. A vendégek, akik éppen nem valamelyik egyenként is híres fürdőben áztatják gyógyulni remélt tagjaikat, véget nem érő sétákat tehetnek.

Az épületek békebeli hangulata, a parkok, a múlt század elejéről vagy még korábbról épségben itt maradt vagy korhű szépségükben helyreállított paloták olyan hangulatot árasztanak, mintha nem lettek volna világháborúk, ilyen-olyan agresszív társadalmi rendszerek, csak a lélek örök békéje.

Aki fényképezni akar Karlovy Varyban, annak korán kell kelnie. A kolonnádok, azaz oszlopcsarnokok adnak otthont egy-egy forrásnak. Több mint egy tucat mellett visz az utunk, valamennyi egy építészeti remekmű, és mind más.

Barátságos légkör

A nemzetközi filmfesztivál, amely közel egy rangban van más nevezetes seregszemlékkel, legalábbis az európaiakkal, egy hatalmas épületben kapott otthont.

Valahogy testidegen a tömb a többiek között, és szezonján kívül nem tarthat igényt nagyobb figyelemre. Hamar el lehet haladni mellette, és máris a Dvořák parkban találjuk magunkat. A csehek a világ legnagyobbjaival azonos rangú zeneszerzőjének szobra sütkérezik a hirtelen felizzott napsütésben, mégis más köti le figyelmemet. Alkalmi tárlat a gyepen, Michel Gabriel szobrász – ugyancsak cseh, de annyira még nem világhírű művész – alkotásai. Egy csoport leopárd, ufószerű emberekkel. Érdekes, lépnék tovább a kolonnádokhoz, de ott még egy fémló néz rám csillogó szemekkel ugyanettől az alkotótól. Ennyivel kell beérnie annak, aki napjaink művészetéért jött Karlovy Varyba.

Megteltek a sétányok. A Mlinski kolonnad, azaz a Malom oszlopcsarnok előtt poszterek feliratait olvassák a glaubersós gyógyvizet kortyolgató turisták. A folyóvölgy felső végéhez közelítve már messziről hallatszik a Gejzír oszlopcsarnok felől a sivítás és a sima beszélgetés hangját elnyomó vízcsobogás.

A nem túl magas hegy gerincén kilátó, Diána a neve.

A kevésbé sportos érdeklődőket sikló viszi a magasba, de tanúsíthatom, gyalogszerrel sem olyan nagy megpróbáltatás.

Hazafelé ballagva egyvalamit azonban mindenképpen tisztázni akarok. Mi az a tányérnyi nagy ropogtatnivaló, amit rengeteg ember kezében látok, és lépten-nyomon megvásárolható? Oplatkának hívják, világosít fel az árus, hogy újabb cseh kifejezéssel gazdagítsam az olvasó szókincsét. Nagy ostyalap, derül ki, amikor az egyik üzletben lefilmezem, egy muzeális, de gyönyörű gépen sütik. Tesznek közé vanília- vagy csokoládékrémet, sőt láttam lekvárost is.

KM