Márokpapi

2020.08.27. 11:41

Lepkék tömegei a márokpapi virágtúrán

A szakvezetéses sétán a látogatók közelebbről is megismerhették a kornistárnicsokat, valamint sok más érdekességet is hallhattak a Bereg-Szatmári-sík természeti és kulturális értékeiről.

Fotó: unknown

A megye minden tájáról érkeztek a Beregbe a természetjárás kedvelői, sőt, a térségben nyaraló, az ország távolabbi pontjairól érkező résztvevők is voltak a napokban megrendezett kornistárnics-túrán. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programjára népes csapat gyűlt össze, akik a hőség ellenére nagy érdeklődéssel vágtak neki a sétának.

A program során megismerkedek az enciánkék színben pompázó kornistárniccsal, valamint az őszi vérfűvel és a sziki kocsorddal is, melyek mind szép számmal láthatóak a Márokpapi mellett elterülő gyepeken. Bemutatták azokat a lepkefajokat is, amelyek életmódjukkal szorosan kötődnek ezekhez a növényekhez.

Néhányukat fotók segítségével szemléltették, de a túrázók láthatták a szürkés hangyaboglárka lepkék tojásait a kornistárnicsok virágain, és a nagy szikibagoly hernyóinak rágásnyomait is megtalálták egyes sziki kocsordok tövén. A jó hangulatban eltöltött túra során szorgalmasan fényképezték az érdekességeket, így nagyon sok szép fotót készítettek a növényekről, lepkékről, és egyéb útjukba akadó élőlényekről.

Fotók: Hunyadi Tünde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában