Emlékérmet kapott

2020.10.07. 07:00

Fél évszázada gyógyít Nyírvasváriban

Szakmai elhivatottságáért, kitartásáért, hűségéért a megyei közgyűlés bronz emlék­érmét vehette át.

Szép Ferenc Antalné dr. Kovács Ildikó szenzoros lázmérés közben

Fotó: Pusztai Sándor

Eszperente nyelven lehet megneveznem e helyeket, melyeken nevelkedett: Egyek, Eger, Debrecen. Kovács Ildikó hajdú-bihari lányként nőtt fel. A Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékkel is határos községben, Egyeken járt általános iskolába, Egerben érettségizett, aztán pedig a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán diplomázott.

Regényt lehetne írni

Ötven esztendeje kapott álláslehetőséget Nyírvasváriban, ahol manapság is háziorvosként praktizál Szép Ferenc Antalné dr. Kovács Ildikó néven. Szakmai elhivatottságáért, kitartásáért, hűségéért a megyei közgyűlés bronz emlékérmét nyújtotta át neki a különleges jubileum alkalmából.

– Amikor Nyírvasváriba kerültem, természetesen nem gondoltam, hogy ötven év múlva is ugyanott, ugyanabban a munkakörben dolgozok. Regényt lehetne írni mindarról, amit átéltem. A munkámból fakad, hogy több generációt ismerek a településen.

– Elmondhatom, hogy 1970 óta rengeteget változott az egészségügyi helyzet: az életkörülmények, a lakhatás, a tisztaság. Az orvosi rendelőt hat évvel ezelőtt újították fel, most is úgy néz ki, mintha tegnap fejezték volna be az átalakítást – említette Szép Ferenc Antalné dr. Kovács Ildikó. Örömmel vette, hogy az önkormányzat pályázatát pozitívan bírálták el a Magyar Falu Programban, és 2,2 millió forint értékű eszközcsomaggal gyarapodhatott az orvosi ellátás az 1800 lelkes helységben.

– Most 75 esztendős vagyok, és ameddig bírom, addig dolgozok még néhány évig. Férjemmel három fiúgyermeket neveltünk fel úgy, hogy közben nem voltam gyesen. László Levente gyógyszerész, Ferenc Szilveszter mérnök, míg Szabolcs Attila több lábon áll, informatikus, autószerelő, és egy ciklusban polgármester is volt.

– Tíz unokánk van, nekik is kivétel nélkül két keresztnevük lett: Lara Napsugár, Kristóf Csaba, László Levente, Írisz Nadin, Szabolcs Máté, Adrienn Dóra, Benedek Szilveszter, Hanna Kamilla, Lilla Szófia és Ferenc Richárd.

Még tavaly is vállalt ügyeleti szolgálatot, azóta a háziorvosi teendőire összpontosít a Nyírvasváriban köztiszteletnek örvendő doktornő.

Halad a korral

– Ennyi gyermek és unoka mellett nem meglepő, hogy sokat sütök-főzök. Szeretek kirándulni is, de ebben a pandémiás helyzetben inkább otthon maradok a szabad­időmben. Vizsgázott gombaszakértő vagyok, amely egy nagyon érdekes terület. Mindig frissíteni kell a tudásomat, nem elég beérni azzal az ismerettel, amit a kezdetekkor megtanultam. Az élet is ilyen: haladni kell a korral, mindig naprakésznek kell lenni.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában