Ők élvezik az öreg fa árnyékát, gyümölcsét

Nyéki Zsolt főszerkesztő Régi lámpás árnyékában című jegyzetét olvasva én is magam előtt láttam a mécsest, eszembe jutottak azok az idők, amikor bizony még lámpa sem volt, hiányzott belőle a petró, napraforgómagból „ütöttünk” olajat a mécsesbe.

A Bag-tanyáról jártunk iskolába, Tiszaszalkára. Egész napos volt a tanítás. A nyári hónapok könnyebben teltek, a tél nehezebb volt. A nagy hóban két felnőtt kísért, egy elöl törte az utat, a másik hátul jött, fogtuk egymás kezét. A zsebünkbe tették a forrázott kökényt, sült tököt vagy krumplit, az melegítette a kezünket. Akinek ebédre semmi sem volt a tarisznyájában, az az „apácákhoz” járt télen enni. Így jártuk ki a hat osztályt.

Emlékszem, májusban az egész osztály a Tisza-partra ment, verseltünk, fogócskáztunk. Igaz, a ruházatunk hiányos volt, könyvet egymástól kaptunk, a tinta kiömlött az üvegből, a palavessző eltört, de ez már a múlté. Az iskolába menet, az úton tanultuk meg a verseket, a szorzótáblát. Én úgy tekintek a korosztályomra (93 éves vagyok), mint egy öreg fára, melynek árnyékát és gyümölcsét az utódok élvezik. Kívánom, hogy a gyermekeink okosan használják, amit kapnak, tanulnak!

- Jusztus Józsefné Mariska néni -