gyermeki lélek

2020.11.27. 20:00

A boldog gyerekkor a bizalomra épül

Nem vágynak másra gyerekeink, mint személyre szóló figyelemre, szülői szeretetre és törődésre.

Forrás: Illusztráció/shutterstock

– Nem evett szinte semmit. Egyre csak fogyott. Az édesanya kétségbeesetten keresett meg, azt hitte, súlyos evésproblémája van 9 éves kislányának. Úgy véltem, ahhoz még fiatal, hogy a klasszikus evészavar álljon a jelenség mögött, így a családban kezdtem el keresni az okokat. Kiderült, hogy a szülők akkortájt váltak el, a szétköltözést követően is folyton veszekedtek. Mondtam nekik, hogy csak akkor tudom elvállalni a segítségnyújtást, ha mindketten együtt kísérik el hozzám lányukat. Egy kis időre félre is tették a gyűlölködést, és megtörtént a sok év utáni első közös, kulturált beszélgetés. A problémafeltárás alatt a gyerek a másik szobában játszott, nem hallotta, hogy miről beszélünk, de a szeme felcsillant, amikor látta, hogy végre normális hangon kommunikálnak egymással a szülei, s végre-valahára „tudomást vesznek őróla is”… A viselkedési zavarok, a fegyelmezetlenség, az alvási nehézségek, az evészavarok, a hazudozás mind-mind a válási krízis velejárói lehetnek a gyerekeknél, ugyanis hosszú hónapok alatt dolgozzák fel a szétköltözéssel járó nehézségeket. Ez az eset drasztikus példája volt annak, hogyan roppanhat össze egy gyenge lélek a család válsága alatt. Talán azért is emlékszem élénken a történetre, mert látványos és gyors eredményt értünk el a terápiában a szülőkkel együttműködve. Elkezdett normálisan étkezni a kislány, gyógyultak testi-lelki sebei – idézte fel lapunknak Oláh Gabriella szakpszichológus. A szakemberrel a gyermekek jogainak világnapja alkalmából beszélgettünk, november 20-a azt üzeni: minden gyerekeknek joga van a biztonságos és egészséges fejlődéshez, a szülői szeretethez.

Néhány évvel ezelőtt a gyermekpszichiáterek megnyomták a vészcsengőt, amikor azt mondták: a gyerekek 20-25 százaléka mentális problémákkal küzd. Ez a szám ijesztően magas, felfigyeltünk rá itthon?

A szakemberek mindenképpen, ugyanis a pszichikai támogatást kérők száma évről évre növekszik. Reméljük, hogy a szülők és a társadalom széles rétegei is érzékelik a szerteágazó problémát. Úgy gondolom, hogy a mentális egészségvédelemnek sokkal nagyobb nyilvánosságra lenne szüksége a jelenleginél, és a felnövekvő generációk érdekében hasonló szemléletformálására, mint amilyen a népegészségügyi programokban réges-rég elindult már. Egy több színtéren felépített „programnak” nemcsak a lelki, de a testi betegségek visszaszorításában is lenne hatása.

Mire gondol pontosan?

A pszichoszomatikus betegségekre, amikor bizonyos lelki eredetű bajok testi tünetekben nyilvánulnak meg, vagy a szenvedélybetegségekre: alkohol-, drog-, internetfüggőség. Látszanak a keresztmetszetek. Biztos vagyok abban, hogy a szülők szemléletformálásával vagy a szülői szerepre való felkészítéssel egy kicsit tudatosabban tudnánk figyelni a gyermekeinkre is. A másik fontos színtér az iskola, a gyermekközpontú oktatási rendszeren szintén nagyon sok múlik. A szorongásos állapotok, a depresszió, a teljesítménykényszer, az önértékelési zavarok okait nem elegendő kizárólag a családi közegben keresni, a különböző közösségekben fellelhető negatív hatások ronthatják a fiatalok mentális állapotát.

Számos olyan elfoglaltságban, ami ápolná a lelküket, nem találják meg az örömet a nebulók. A tanulásban is akadnak motiválatlan gyerekek. Miért?

A motiválatlanság hátterében állhatnak tanulási zavarok. Ismert az is, hogy a diákok figyelmét a tanórákon nagyon nehéz fenntartani. Itt a történések sokkal lassabbak, mint például a digitális világban, és amellett, hogy napi 7-8 órájuk van, külön foglalkozásokra járnak, az általános közérzetükhöz hozzájárul az is, hogyan osztják be a szabadidejüket, mivel töltik azt. A számítógép előtt 4-5 óra gyorsan elrepül, könnyen belefeledkeznek a virtuális valóságba, valószínűleg érdekli őket, ami ott történik velük.

Máris elérkeztünk a „főgonoszhoz”? Vagy talán egyszerűbb a digitalizációt és az okoseszközöket okolni azért, ha „távol kerülnek tőlünk” gyerekeink, mint kimondani, hogy sokuk nagyon is magányos.

A szülők is lehetnek magányosak, még a házasságban is. Ennek egyszerű oka van, a pároknak nincs elég idejük egymásra. Harcolnak a határidőkkel, pénzt keresnek, küzdenek a családfenntartásért, majd a nap végén pörgetik a közösségi oldalakat, mert nem szeretnének ők sem semmiről lemaradni. Így csúsznak be észrevétlenül a családi estékbe a digitális eszközök. A gyerek lemásolja a szülőt, beül a szobájába, az ősök nyugodtak, elvégre nem lóg a haverokkal, nincs rossz társaságban a kamasz. Miközben nem tudják, hogy a virtuális térben is ezerféle veszély fenyegetheti őket. Ez lehet azonban pótcselekvés is. Valamilyen hiány, valamilyen űr betöltése. Igaz, hogy a digitalizáció életünk fontos része lett, el kell fogadni, és okosan kell bánni vele. Ha már az ifjabbak annyira ragaszkodnak hozzá, el tudom képzelni közös családi programnak, hogy hetente egyszer online játszik együtt a család, vagy olvasnak, zenét hallgatnak az internetről, sajnos mi még kevésbé tudunk élni az internet előnyeivel, nálunk most van kialakulóban ennek a kultúrája.

Szóval legyenek minél többet együtt a családok, és fektessenek a gyereknevelésbe energiát.

Így van. Persze sajnálatos módon a legkevesebb idő saját magunkra és szeretteinkre marad. Mindenki a maga módján keresi a napi stresszlevezetés formáját. Ha egy kicsit visszakanyarodunk a digitális eszközökhöz, látni kell, hogy az okoseszközök gyakran nemhogy csökkentik, inkább fokozzák a feszültséget. Gondoljunk bele, mennyire képesek belehergelni magukat a különböző játékokba a srácok, a lányok a közösségi oldalak nézegetésével emelik szorongásszintjüket. A „kirakatban” mindenki szép, sikeres, boldog, mindenki „tökéletesre” akarja magát faragni, ami megfelelési kényszert, súlyos önértékelési zavarokat indíthat el a fiatalokban. Nem beszélve arról, hogy ezeken az eszközökön keresztül nehezebb valódi baráti kapcsolatokat kialakítani. A stressz régóta civilizációs ártalom, a feszültségfaktorokat nem tudjuk teljesen kiküszöbölni, ezért meg kell tanítani az embereket megküzdeni a stresszel. Ebből a szempontból a kicsikkel sokkal nehezebb dolgunk van, ők még nem tudják konkrétan megfogalmazni, hogy mi a bajuk, mit éreznek, mi is zavarja őket. Először meg kell tehát keresni a szorongás okát, majd megtanulni, hogyan csökkentsük a negatív hatását. Egyszerű gyakorlatokat kell megmutatni: légzőgyakorlatokat, relaxációs gyakorlatokat. Egyébként minden hasznos tevékenységgel levezethető a felgyülemlett feszültség. Örömet, sikereket nyújtó hobbi aranyat ér!

Oláh Gabriella | Fotó: Szarka Lajos

A szorongás, a figyelemzavar, a depresszió gyakori pszichés problémák gyerekkorban. A gyerekkori

depressziónak merőben mások a tünetei, mint a felnőtteknél. Magatartás-problémákban jelenik meg: irritábilis (ingerlékeny) viselkedésben, figyelmetlenségben. Ne csak a visszahúzódó, motiválatlan, lehangolt tünettípusok jussanak az eszünkbe, a gyerekkori depresszió egészen más képet mutat.

Nyugiovi, Sulinyugi – két módszer stressz ellen. Ismerik az iskolákban?

Hasonló célokon, pedagógiai-pszichológiai elveken nyugszik mindkét program, de más-más korosztály a célcsoport. A szekálásról, a basáskodásról, csicskáztatásról, a bántalmazásról, a megfélemlítésről (idegen szóval bullyingról) egyre többet hallani, már az alapfokú oktatási intézményekbe is beszivárgott. Minél hamarabb megalapozzuk az elfogadó, védelmező és erőszakellenes attitűdöt egy gyereknél, annál biztosabb, hogy később képes lesz egy jól működő, szorosan kötődő közösség tagjává válni. Az ovis program főszereplője Szepi, aki egy kedves űrbéli lény, akinek plüssfiguráján keresztül mutatják be a foglalkozásokon a gyerekeknek az óvodai bántalmazás eseteit drámajátékokkal, rajzolással, ének-zenével, nyelvi játékokkal dolgozzák fel a témákat. A Sulinyugi nyitott program, aktív, saját közösségi oldala van, aktuális témákkal foglalkozik.

A koronavírus-járvány idején több szakmai cikk arról szól, hogyan nyugtathatjuk meg gyerekeink felbolydult lelkivilágát a mostani válságban, bizonytalanságban.

Egy nagyon elgondolkodtató sztorival indítottunk. Ennyire mély sebet ejthet a gyerekekben a válás?

Nem lehet általánosítani, de az elvált, az egyszülős vagy a mozaikcsaládokban felnövekvők más helyzetben vannak, gondjaik sajátosak. Viselkedészavaraikkal a gyerekek tünethordozók, az otthoni konfliktusokat, problémákat jelenítik meg. A válás krízis, de nem tragédia, az élet folytatódik, átrendeződnek a mindennapok, a kapcsolatok, de a legfontosabb az lenne, hogy mindkét szülő biztosítsa gyerekét a szeretetéről. Mondják el, hogy továbbra is ők a biztos pont az életükben, tartsák rendszeresen a kapcsolatot gyerekükkel, az exházastársak pedig próbáljanak kulturáltan kommunikálni egymással.

A történetben éppen ez nem ment.

Az elvált szülőknek fontos megérteniük, hogy mindkettőjüket egyformán szereti gyermekük. Soha ne tüntessék fel egymást negatív színben, ne a gyerekeken keresztül büntessék egymást, ne kelljen választani közülük.

A legtöbb szülő boldognak szeretné látni a gyerekét, és igyekszik mindent megtenni érte. A család jelenti a biztonságot nyújtó fészket, ahonnan kirepül az érett személyiség. Hogyan maradhat egészséges az a nemzedék, ahol a védőbástyák meginognak?

A gyerek szempontjából teljesen mindegy, mitől feszült a szülő, hogy a munkahelyi gondokat viszi haza, vagy magánéleti nehézségei vannak, tudattalanul is megérzi, ha valami baj van. A probléma ott kezdődik, hogy aki feszült, kevesebb melegséget, érzékenységet és szeretetet tud átadni, az ilyen felnőtt túlóv vagy túlfegyelmez. Emellett az egyik legnagyobb hiátus az apai minta, kimaradnak az apák a gyereknevelésből. Átlagosan naponta 7 perc minőségi időt töltünk gyerekeinkkel...

Mi, pszichológusok elsősorban azt hangsúlyozzuk, hogy nem muszáj (nem is lehetséges) tökéletes szülőnek lenni, elegendő elég jó szülőnek lenni. A gyerekek nem vágynak másra, mint személyre szóló figyelemre, szülői szeretetre és törődésre. Egész lényüket abból építik fel, ahogyan figyelünk rájuk, amennyire kíváncsiak vagyunk rájuk, és amennyi időt töltünk velük. Az idő a legdrágább, de visszaforgathatatlan, az évek elrepülnek, a gyerek felnő, és sajnálni fogjuk a kihagyott lehetőségeket. Ha kiskoruktól kezdve fontosnak érzik magukat, lesz önbizalmuk, szerethetőnek tartják majd felnőttkorban is magukat, s könnyebben megküzdenek bármilyen nehézséggel.

Már az anyaméhben is érheti lelki sérülés a magzatot.

A külvilágból érkező ingereket az anyaméhben érzékeli a magzat is, az anyai életmód meghatározza a baba fejlődését, szenzitivitását. Traumát okozhat az is, ha az anyuka nem hagy fel túlterhelt életmódjával, vagy több krízis is éri ebben az időszakban. A kicsinek nyugalomra van szüksége az egészséges fejlődéshez. Azt is látjuk, hogy ma már egyre kisebbeket hoznak el hozzánk. A pályám elején a legfiatalabbak a 3 év körüliek voltak, ma már 1-2 évesekkel is találkozom a praxisban. Alvási, etetési problémák, megnyugtathatatlan sírás a panasz. Ilyenkor a baba-mama kapcsolat megfigyelésén keresztül tudok segíteni. Később a dacosság, a beilleszkedési nehézségek, szorongások, hiperaktivitás és a tanulási motiváció hiánya miatt keresik fel a pszichológust. Sok minden az első életévre vezethető vissza, ami akkortájt történik a baba életében, az meghatározó lesz később is. A kismamák többségének sikerül teljesen átadniuk magukat az anyaságnak, ott vannak a baba körül, ráhangolódnak szükségleteire. Az első év szoros kötelékében a szerethetőséget, a jóságot, a másokba vetett bizalmat érezzük át, „sajátítjuk el”.

Ez az ősbizalom az alapja minden későbbi szociális kapcsolatunknak, és a párkapcsolatoknak is. Ugyanebből a ragaszkodásból merítünk, amikor krízishelyzeteket oldunk meg, alkalmazkodunk másokhoz, és szintén ezzel a „láthatatlan képességgel” tudunk a rossz érzéseken felülkerekedni, úgy, hogy nem kell hozzá semmilyen „pótszer”, tudjuk, bízhatunk önmagunkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában