Dubaj

2020.11.23. 20:00

„A szabály értünk van, nem ellenünk”

A dubaji munkahelyen a dolgozók nem használhatják az ebédlőt, a teakonyhát.

Forrás: Szabó Szilvia archívuma

A koronavírus járványa alól egy ország sem vonhatta ki magát, így az Egyesült Arab Emírségek sem. Az idegenforgalmáról híres Dubajban egy multinacionális cégnél dolgozik 2018 decembere óta a nyíregyházi származású Szabó Szilvia, aki kérésünkre tájékoztatta szerkesztőségünket az ottani helyzetről.

Március óta maszkban

– Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a járványhelyzetet Dubajban vészelhetem át. Abszolút biztonságban érzem magam, a kormány minden szükséges intézkedést megtesz az egészségünkért. Az Egyesült Arab Emírségekben több mint 15 millió tesztet készítettek el, az egészségügy képes megbirkózni a betegek számával, van elegendő orvos, ápoló, kórház, ágy és lélegeztetőgép. Március óta hordunk maszkot, ahogy elhagyjuk az otthonunkat, mindenhol kötelező a viselése, különben több százezer forint értékű büntetést fizethetünk. Senki sem ellenkezik, tudjuk, hogy ez a szabály értünk van, nem ellenünk. Én 9 órán keresztül viselem a munkahelyemen. Nem szeretem, de viselem. Látszólag sokat számít, amit jelez, hogy összesen 1200 esetünk van egy ugyanakkora országban, mint Magyarország – mesélte Szabó Szilvia.

– Mi nem dolgozunk otthonról, de az irodában kifejezetten ügyelnek a biztonságra. Belépéskor kapunk ingyenes maszkokat lázmérés és kézfertőtlenítés után. Átrendezték az egész irodát, a dolgozók minimum két méter távolságra ülnek egymástól, a meetingek online történnek. A közös helyiségeket nem használhatjuk, így az ebédlőt és a teakonyhát sem. Az étkezést mindenki a saját asztalánál oldja meg. Az egész épületben folyamatos a fertőtlenítés, mindenhol takarítókba botlunk a mosdóban, a folyosókon.

– A szupermarketben minden kosarat fertőtlenítenek, mielőtt a vásárló hozzáér. A padlóra felragasztott jelek segítenek a 2 méteres távolság betartásában. A nyilvános WC-ket a plázákban és mindenhol, minden használat előtt és után fertőtleníti a mosdóban állandóan jelen lévő takarítószemélyzet. Ez egyébként járvány nélkül is alapvető itt. Az utcán a padokon csak egy ember ülhet, ez rá is van ragasztva, illetve ha a következő pad túl közel van, arra egyáltalán nem lehet ráülni. Ezt a 0–24 órában strázsáló biztonsági őrök ellenőrzik. Az éttermekben az asztalok megfelelő távolságra vannak elhelyezve, sok helyen biztosítja plexifal is a védelmet az asztalok között, minden asztalon van kézfertőtlenítő. A színházban, operában, moziban kihagynak 3-4 széket két ember között, azok ülhetnek egymás mellett, akik együtt érkeztek. Az autókban 3 ember tartózkodhat, a taxiban tehát csak 2 utas lehet.

Nem az utazgatás éve

– A konditermek lecserélték berendezéseiket március óta vadonatújra, minden használat előtt és után fertőtleníti a gépeket az állandóan jelen lévő takarítószemélyzet, és a maszk viselete itt is kötelező. A gépek között szintén figyeltek a 2 méteres távolság betartására, illetve mindegyik gépet plexifal választja el egymástól. Egyetlen épületbe, közterületen tartott vásárra, rendezvényre sem lehet belépni lázmérés és kézfertőtlenítés nélkül, ehhez biztosítják a fertőtlenítőszert. Énekkari próbák nem lehetségesek. A járvány alatt senki nem utazott, nem mentünk nyaralni, nem mentünk haza a szeretteinkhez sem, pedig legalább karácsonyra sokunk szeretett volna Magyarországra utazni. Okosabbnak látjuk maradni, ez most nem az utazgatás éve, és ezt elfogadjuk.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában