Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.11.11. 07:00

Macerás a gumicsere, de megéri

Maszkban cserélik a kerekeket. A nyárigumiabroncs egyszerűen nem alkalmas a téli közlekedésre.

A téli- és a nyáriabroncsok anyaga, mintázata, keménysége eltér egymástól

Fotó: Sipeki Péter

– Már javában tart a dömping, nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni a cserét. Volt, aki már szeptemberben úgy döntött, hogy a nyáriról a télire vált, októberben pedig egyre többen döntöttek az abroncscsere mellett. Így elkerülték a sorban állást – mondta Nagy Csilla, a nyíregyházi, Kert utcai White Line Kft. ügyintézője.

Hozzáfűzte, hogy a tavalyi protokollhoz képest változás, hogy minden alkalmazottuk maszkban tevékenykedik, ezt kérik a betérőktől is.

A hőmérő higanyszála lassan lekúszik, közelít a mínuszokhoz, ez is egyike azoknak az intő jeleknek, hogy elérkezett a gumicsere ideje. Az autósok előszeretettel keresik fel ilyentájt a szakembereket, akik gépi segítséggel pikk-pakk leváltják a nyárit a télire. Molnár Ferenc otthonában tárolja az abroncsokat.

– Amióta kertes házba költöztünk, a garázsunkban tárolom a kerekeket. Van szerszámom, én szoktam lecserélni a gumikat. Mindig megnézem, hogy amiket leszedek, milyen állapotban vannak, kibírják-e a következő szezont. Jól láthatóan ráírom a jeleket (például JE: jobb első, BH: bal hátsó...), hogy tudjam: hova kell majd visszarakni. Pár napja tettem fel a téli szettet, majd elmentem a benzinkútra, hogy megnézzem a guminyomást.

Javában tart a dömping

Minden felszerelés előtt érdemes alaposan átnézetni szakemberrel az abroncsainkat, a leszerelt nyárigumik tárolására a hűvös, száraz és fénytől védett hely a legalkalmasabb.

– Tart a dömping, nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni a cserét. Volt, aki már szeptemberben úgy döntött, hogy a nyáriról a télire vált, októberben pedig egyre többen döntöttek az abroncscsere mellett. Így elkerülték a sorban állást – mondta Nagy Csilla, a nyíregyházi, Kert utcai White Line Kft. ügyintézője.

– Nálunk az érkezési sorrend számít, nem időpontra érkeznek az ügyfelek. Két beállónál pörög a munka, nincs megállás nyitástól zárásig. Minden alkalmazottunk maszkban tevékenykedik, ezt kérjük a betérőktől is. A kézfertőtlenítés mellett az irodában naponta kétszer ózonos fertőtlenítést alkalmazunk.

– Tároljuk a lecserélt abroncsokat, és ha úgy látjuk, hogy a következő szezont már nem bírják ki, azt jelezzük, és igény szerint megrendeljük az új garnitúrát. Általában az első hóesésnél ugrásszerűen megnő a téligumicserék száma, de nem érdemes vele várni addig.

A hazai autótulajdonosok olyan típusokból válogathatnak, amelyeket a Magyar Gumiabroncs Szövetség tagjai gyártanak. A kínálat sokszínű, mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának megfelelőt.

A nyáriabroncs egyszerűen nem alkalmas a téli közlekedésre. Ha a télire is fent hagyott nyáriabroncs miatt okozunk balesetet, a kár már egyetlen karosszériaelem sérülése esetén is nagyobb lesz, mintha vettünk volna négy téliabroncsot

– mondta Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetségének ügyvezető elnöke. Közölte, hogy Magyarországon dinamikusan nő az úgynevezett négy évszakos abroncsok piaca. Nem véletlenül: a használói megspórolják a tavaszi, illetve az őszi abroncscsere költségét és maceráját.

Ne vegyünk használtat!

– A téli- és a nyáriabroncsok anyaga, mintázata, keménysége eltér egymástól. Nyáron a 30 fok feletti aszfaltolvasztó hőség teszi próbára az autósokat, télen a hideg, a jég és a hó miatt kell fokozott óvatossággal vezetni, és persze ne feledkezzünk meg a csapadékról, hiszen bármikor jöhet egy hirtelen lezúduló zápor. A négy évszakos abroncsnak mindezt tudnia kell kezelni. Ha esik, ha fúj, tapadnia kell, biztosítani kell a minél rövidebb fékutat, az irányíthatóságot. Azoknak ajánlott, akik nem a reggeli hidegben indulnak dolgozni, amikor még biztosan fagyos vagy legalábbis 7 fok alatti az aszfalt hőmérséklete.

Morenth Péter nyomatékosította, hogy nem érdemes bizonytalan, kétes eredetű, például ismeretlen távol-keleti importból származó abroncsokat vásárolni. – Ne vegyünk használt gumiabroncsot még akkor se, ha szemmel láthatóan jó állapotban vannak. „Nyugdíjas, német háziorvosé volt, szinte nem is használta” – olvashatjuk gyakran a hirdetésekben. Az ilyen abroncsoknak olyan belső, szemmel nem látható rejtett hibái lehetnek, amelyek akár életveszélyes helyzetet is eredményezhetnek. A járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, így ezen a hozzávetőleg 200 négyzet-centiméteres felületen kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges erőhatásának a legoptimálisabb feltételeit.

A téliabroncsszettből – és persze, a nyáriból is – minden kerékre azonos típusú és mintázatú gumit kell felhelyezni. Ha elkopott vagy sérült valamelyik abroncs, a vele azonos tengelyen forgó másik abroncsot is ki kell cserélni. Ami végképp tilos: ne kombináljuk a téliabroncsot a nyárival, a fizikát nem lehet becsapni!

Amennyiben valamiért csak az egyik tengelyre kerülnek új abroncsok, akkor a nagyobb profilmélységgel rendelkező gumiabroncsokat mindig a hátsó kerekekre kell felszerelni, függetlenül attól, hogy első- vagy hátsókerék-hajtású autóról van szó.

Rendszeres karbantartás

– A legjobb megoldás az, ha mind a négy abroncsot egyszerre cseréljük le – jelentette ki Morenth Péter. – Azért, hogy nagyjából egyszerre kopjanak „csereérettre”, 7-10 ezer kilométerenként érdemes új pozíciót választani az egyes abroncsoknak – erre kiváló alkalom a szezonális csere.

A hatósági előírások szerint a gumi futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni szabálytalan és életveszélyes. Szakértők szerint azonban az igazán biztonságos érték téliabroncs esetében a minimum 4 milliméter, nyárinál pedig a 3 milliméter.

A gumiabroncsok tulajdonságainak kihasználását és az élettartamukat is befolyásolja a futómű megfelelő beállítása. A hibás futómű hosszabb fékutat, rosszabb úttartást és irányíthatóságot eredményezhet, és felgyorsíthatja a gumiabroncsok kopását, illetve kialakulhat úgynevezett rendellenes kopás a futófelületen. Rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában