Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.11.30. 15:07

Mély üzenetek a sorok között

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő vagy megyénkhez kötődő hölgyek életébe engedünk bepillantást.

Fotó: illusztráció

A Nők fókuszban magazin a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő, megyénkhez kötődő hölgyek életébe enged bepillantást. Az oldalakon egy-egy portré rajzolódik ki, de a figyelmes olvasó mély üzenetekre is lelhet – írja köszöntőjében Nyéki Zsolt, lapunk, a Kelet-Magyarország főszerkesztője.

Háttér az eredmények mögött

– Az írásokban sorra tárul fel a látványos eredmény mögötti háttér, kezdve a szülőktől kapott értékrenddel, amely már gyermekkorban megtanítja, hogyan kell szép célokat keresni és tenni is az álmok valóra váltásáért. Aki így indul el a nagybetűs Élet útján, az számíthat arra, hogy minden akadályt sikeresen vesz. A sorok között olvasva kalapot emelhetünk egy ma már irigyelt cégvezető előtt, aki valamikor az összes megtakarításából és hozzá felvett hitelből indította el a vállalkozását, és hosszú éveken át kockáztatott, rendelt alá minden mást a cél elérésének.

Egyszerű bölcsességek

– A mérhető eredmény emberi oldala is kellő reflektorfényt kap. Az interjú szereplői a tiszteletre méltó egyéni teljesítményeken túl olyan egyszerű bölcsességeket osztanak meg, amelyekre a hétköznapok rohanásában nem figyelünk eléggé, holott kapaszkodót kínálnak az akadályok leküzdéséhez. Olyan sikeres hölgyek árulják el az egyszerű titkot, akik csöndes elhivatottsággal végzik munkájukat, amelytől üzleti partnerek, alkalmazottak megélhetése függ, amellyel átadják tudásukat, vagy szereznek szép pillanatokat. Örömmel készítettük el ezt a magazint, örömmel juttatjuk el a Kelet-Magyarország valamennyi előfizetőjéhez, így több tízezer olvasóhoz érkezhet el e hölgyek példája és üzenete – írja köszöntőjében Nyéki Zsolt.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában