Panyola

2020.11.17. 11:30

Misztikus ízek Panyoláról

Süteményeik az ország minden szegletébe elviszik Panyola jó hírét.

Erika és Krisztina a meggyes-mákos misztikummal | Fotó: Pótor Melinda

Amikor szeptember utolsó hétvégéjén megyénkbe látogatott a Kossuth rádió Országjáró című műsora, a természeti értékeink és a kulturális örökségeink mellett szó esett a térség gasztronómiai különlegességeiről is. A hallgatók megismerkedhettek a Panyolai Szilvórium Misztikum máklikőrjével, amiről kiderült: annyira megihlette dr. Komádi Krisztinát és Lászlóné Simon Erikát, hogy e különleges nedű felhasználásával megalkották a panyolai misztikum nevű desszertet.

Mint megtudtuk: a két panyolai hölgynek nem ez az első közös munkája, sőt! Több mint másfél évtizeddel ezelőtt kezdtek el együtt sütni a világzenei fesztiválokra, majd a PanyolaFesztre, süteményeik pedig az ország legtávolabbi szegleteibe is elviszik a Szamos menti település jó hírét.

Nagyszüleik receptjei

– Már a szüleink is jóban voltak, mi gyerekkorunktól ismerjük egymást, és mind a ketten szeretünk sütni, főzni – mesélték lapunknak.

– Számunkra ez kikapcsolódás és egyben hobbi is, így amikor elkezdődtek a nagy tömegeket vonzó rendezvények a településen, szerettük volna megmutatni a szüleink, nagyszüleink sütijeit a hozzánk látogatóknak.

Ezek a desszertek a Panyola környéki ízvilágot idézik azzal, hogy alapanyagként szilvát, diót, mézet, somot használunk: olyan dolgokat, amelyek helyben teremnek, helyben készülnek.

– Házi süteményeket készítünk, mézes tésztát, linzert, kalácsokat: hagyományos finomságokat, és ezek variációit. Szeretünk kísérletezni, új dolgokat kitalálni, és azt tapasztaljuk, hogy vannak olyan sütijeink, amelyekre rácsodálkoznak a Panyolára látogatók.

– A vendégeink nagyon szeretik a zserbót, a különböző ízesítésű lekvárokkal töltött linzereket – a lekvárokat is Erika és Krisztina készíti, a szerk. –, de az aszalványokkal készült sütik is kelendőek. Mindenki megdicséri a kalácsunkat, amit mi nem rúdban, hanem virág formában csinálunk, sokan szeretik a somlekváros-citromkrémes mimóza szeletet, és a tepertős pogácsának is nagy a sikere: a legtöbben sósan ismerik ezt a pogácsát, mi viszont szilvalekvárral készítjük, ettől lesz különleges.

Erika és Krisztina a meggyes-mákos misztikummal | Fotó: Pótor Melinda

– A díszes mézeseinknek is nagy a sikerük, egy részüket pálcikára húzzuk, úgy adjuk a gyerekeknek. A habrolót is egyedivé tettük, hiszen hab helyett szilvakrémmel töltjük, ahogyan a képviselőfánkot is. Ez utóbbit akkor találtuk ki, amikor egy fiatal pár arra kért bennünket, hogy készítsünk nekik egy különleges esküvői tortát. Összesen 140 képviselőfánkot sütöttünk, de a hagyományos vaníliás hab helyett szilva­krémmel töltöttük meg: ez egy főzött krém, amibe szilvalekvárt kevertünk – mesélte Krisztina és Erika, akik ma már közel negyvenféle sütit tudnak kínálni a Panyolára érkezőknek, és akiket annyira megihletett a korábban említett máklikőr, hogy miután megkóstolták, elkezdtek azon gondolkodni, mit tudnának kihozni belőle.

Mintha otthon lennének

– Lágy tészta az alapja, ami margarinból, tojássárgájából, tejfölből, lisztből és sütőporból áll: mivel az állaga miatt nem lehet nyújtani, belenyomkodjuk a tepsibe, és elősütjük. Erre kerül a tejben cukorral felfőzött darált mák, amibe reszelünk citromhéjat és belecsempészünk egy kevés likőrt is, majd rászórjuk a máklikőrben áztatott meggyet. A tetejére egy hét tojásból felvert hab kerül, és ha ezzel is megvagyunk, készre sütjük. Különleges az íze, mert egyrészt érződik rajta a likőr, de a meggy savanykás íze is – jó hír, hogy hamarosan a mátészalkai Hazai Ízek Reggelizőjének vendégei is megkóstolhatják a meggyes-mákos panyolai misztikumot.

– Mindenkinek nagyon ízlik, és ez természetesen nagy öröm. Ahogy az is, amikor a fesztiválozók visszatérnek hozzánk: sokukról már tudjuk, hogy mit fognak kérni, többen is vannak, akik az utolsó nap is felkeresnek bennünket, mert tudják, hogy olyankor a tepsiket is kivisszük, és elkérik a sütik széleit. Ettől lesz a hangulat családias: nálunk úgy viselkednek a látogatók, mintha otthon lennének.

SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában