Tiszavasvári

2020.12.26. 16:00

Egyensúlyban, harmóniában önmagunkkal

Váriné Virág Erikának a mandalakészítés hobbi és hivatás is.

JG

Váriné Virág Erika alkotás közben

Fotó: Sipeki Péter

Váriné Virág Erika tiszavasvári lakásának egyik szobája egyszerre galéria és műhely.

– Ide bárki betérhet, senkinek sem mondok nemet – mondja a tiszavasvári mandalakészítő. – Persze azért előzetes egyeztetés nem árt, mert nem az egész napomat élem itt, a családi vállalkozásunkban dolgozom elsősorban. A mandalakészítés nekem hobbi, hivatás és életforma egyaránt. Pihentet, feltölt, magával ragad.

A harmónia befogad

Az első találkozás Erika és a mandala között tizenkét évvel ezelőtt történt.

– Akkor kezdtem el tajcsizni, és ott találkoztam Boros Betty mandalakészítővel – emlékszik vissza. – Már az első pillanatban nagyon megfogtak a mandalái. Többször beszélgettem vele, így megtudtam, időnként vállal tanítványokat is. Mondtam, hogy szívesen részt vennék egy tanfolyamon. Sokáig nem történt semmi, majd három év múlva jelentkezett, indul egy tanfolyam, ha akarok, részt vehetek rajta. Szerencsére nem felejtett el, így rengeteget tanulhattam tőle.

Váriné Virág Erika alkotás közben | Fotó: Sipeki Péter

Mielőtt a családi vállalkozásként működő műszaki kereskedésben kezdett el dolgozni, elsősorban humán területen tevékenykedett.

– Világéletemben emberekkel foglalkoztam. Először főleg gyerekekkel, majd az egykori munkaerő-szolgálati iroda vezetője voltam. Nem idegen számomra, ha emberek vesznek körül, ezért is rendeztem be úgy a műhelyemet, hogy ide bejöhessen bárki, akit érdekelnek a mandalák. A mandala harmóniát teremt. Ez a mottóm, ennek megteremtéséhez először neked kell végrehajtani önmagadban a változást. Számomra a mandalák készítése hozta el azt, amit egész életemben kerestem. Lenyugodtam, rátaláltam arra, amit igazán szeretek csinálni, és amiből adhatok másoknak is.

Csak üvegre

A harmónia megtalálásához tulajdonképpen végtelenül egyszerű a recept.

– Vegyük észre, mennyi szép dolog vesz bennünket körül – mondja Erika.

– Ne stresszeljünk, mert azzal csak ártunk magunknak és a környezetünknek is. A mandala mindenhol jelen van az életünkben. Bennünk leginkább, de az élet számos területén találkozhatunk ezzel, az építészetben, a természetben, a művészetekben. Szokták kérdezni a látogatók, hogy lehet megtanulni a mandalakészítést. Azt kérdezem ilyenkor: van papírod és ceruzád? Ha igen, akkor csak rajtad áll, mikor kezdesz neki, és hogy milyen szintig vagy hajlandó tanulmányozni a mandalakészítést. A legtöbben ilyenkor azt mondják, jó-jó, de mikor van erre idő? A változást nem nekem kell másoknál elérnem, annak belülről kell fakadnia.

Fontos az önidő, amit kizárólag magunkra szánunk, mert csak így találhatjuk meg a belső harmóniát. Ha valaki egyensúlyban van önmagával, azt a környezete is megérzi és észreveszi.

– Jó lenne, ha minden családnak lenne saját mandalája, mert ez kivétel nélkül mindenkire jó hatással van. Minden napomat előre eltervezem, pontosan tudom, mire mennyi időt kell szánnom. Ha mandalákat akarok festeni, akkor arra az időszakra nem iktatok be semmi mást. Csak üvegre festek, de bármilyen más anyagot is lehet használni – tesz hozzá.

Személyes mandalák

A mandala szó szanszkrit eredetű, a jelentése: kör, ív, körszelet vagy korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll. A mandala tehát jóval több mint egy egyszerű geometriai alak. A buddhista és hindu kultúrában hatalmas szimbolikus jelentéssel bír. A mandalákról úgy vélik, hogy a világegyetem különböző aspektusait képviselik.

A mandalakészítésben 12 színt használnak. A tizenkettes szám lépten-nyomon felbukkan az életünkben. Az agyvelő alapi felszínéről 12 pár agyideg lép ki. Az Olüm­poszon 12 főisten lakott. A jógában a szívcsakrát a 12 szirmú lótusz szimbolizálja. A Bibliában Izrael népe tizenkét törzsből áll. Jézusnak tizenkét apostola volt. A zenében egy oktáv 12 félhangból áll össze. Egy évben 12 hónap van, de még biztos folytatható a sor. A mandala tizenkét színe más-más jelentéssel bír, különböző tulajdonságokat szimbolizál.

Váriné Virág Erika személyes mandalákat is készít.

– Ehhez csak a névre és a születési dátumra van szükségem – fejti ki a tiszavasvári művész. – Ezekhez konkrét számok kapcsolódnak, a számok pedig a mandalakészítésben használt színek. Azokkal a színekkel, amit a név és születési idő jelez, nem foglalkozunk, mert azokkal minden rendben van, az az egyénben már adott. A személyes mandalák készítésénél csak a hiányszíneket használjuk, ugyanis a teljes harmónia eléréséhez ezekkel van dolgunk, ezekkel együtt teljesedhetünk ki. Hiszem és vallom, hogy mindannyiunk lelke is egy mandala.

JG

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában