síszezon

2020.12.07. 14:00

Sokan mondanak le a síelésről

A síelők máskor már rég foglaltak ilyentájt, Ausztria, Szlovákia, Olaszország pályáit keresik fel szívesen.

CSA, SZA

Forrás: shutterstock

A népszerű hazai sípályák közül az eplényi december 3-a óta várja a téli sportok szerelmeseit, akik szigorú egészség- és járványügyi szabályok betartása mellett hódolhatnak szenvedélyüknek.

Az arénát üzemeltető társaság honlapján azt írja: gondoskodnak róla, hogy a sípályán és a kiszolgálólétesítményeknél ne alakulhasson ki tömeg, átlagosan legalább 20 négyzetméter jut egy-egy látogatóra a szabad levegőn, így a távolságtartással nincs probléma. Emellett extra fertőtlenítőpontokat helyeztek ki a sípálya területén, s arra kérik a vendégeket, hogy mindenhol viseljenek maszkot vagy csősálat, illetve kesztyűt.

A kölcsönzés is kikerült a zárt térből, a bejárati ajtó melletti kiadóablakon keresztül lehet sporteszközöket bérelni. A mátraszentistváni síparkban is beindították a hóágyúkat, a nyitásra azonban még várni kell, ahogy a bánkúti és a kékestetői pályák esetében is.

Márciusban bepótolják?

Marjay Márta gyermekkora óta jár síelni. Minden évben férjével és két fiukkal a lengyelországi pályákat róják.

– Szomorúan, de tudomásul vettük, hogy a járványhelyzet miatt most nem síelhetünk. Jövő január közepére terveztük, de az iroda, amin keresztül utazni szoktunk, már novemberben jelezte, hogy nem szerveznek oda utat. Egyénileg elmehetnénk ugyan például Ausztriába, de nem merünk kockáztatni. A nagyobb hazai pályák, mint az eplényi vagy a mátraszentistváni annyira nem vonzanak minket, és valószínűleg tele is lesznek azokkal, akik ragaszkodnak a síeléshez, de nem akarnak vagy nem tudnak külföldre menni ezért, így arra gondoltunk, hogy elvisszük a gyerekeket Sátoraljaújhelyre csúszkálni egy kicsit – mondta el Márta. Hozzátette: a család már lemondott az idei szezonról, de férjének van egy barátaival közös, márciusra szóló ausztriai foglalása. Ha február közepéig Magyarországra is megérkezne a koronavírus elleni védőoltás, ők még élvezhetnék kedvenc téli sportjukat – jegyezte meg Marjay Márta.

– Azt tapasztaljuk, hogy az emberek megértették, hogy az idén már nem utazhatnak külföldre, vagy csak akkor, ha a hazatérésüket követően karanténba vonulnak, ez pedig természetesen az előttünk álló síszezonra is rányomja a bélyegét – mondta lapunknak Asztalosné Éva, a Nyírség Utazási Iroda ügyvezetője.

– Mivel hosszú ideje bizonytalan a helyzet, senki sem foglalt le előre síutat, és mert azt sem lehet tudni, hogy mikor és hogyan enyhítenek az utazási korlátozásokon, érdeklődők sincsenek. Azt hallottuk, hogy Olaszországban és Ausztriában is felmerült, hogy a szezon egy részére kinyitják a sípályákat, hiszen ha zárva maradnak, akkora lesz a bevételkiesés, hogy még tovább mélyül a már így is jelentős gazdasági válság, de ezek egyelőre nem hivatalos információk. Ez a helyzet nekünk is érvágás, hiszen abban bíztunk, hogy a tavaszi és nyári kiesés után ősszel, valamint télen újra tudunk külföldre utaztatni. A sí­szezon minden utazási iroda életében fontos időszak, természetesen nincs ez másként nálunk sem. Megyénkből is sokan utaznak el síelni, a téli sportok szerelmeseinek egy része pedig külföldi pályákat választ: a legnépszerűbbek az osztrák és a szlovák síparadicsomok, de a megyénkből is többen vannak olyanok, akik egészen a francia ­Alpokig utaznak a kiváló élmény reményében. Ezek megszervezéséhez nem minden esetben veszik igénybe utazási iroda segítségét: sokan egyénileg intézik az utat és a szállást, és vannak, akik annyira ragaszkodnak egy-egy jól bevált helyhez, hogy már a hazautazás előtt lefoglalják a következő évi kiruccanást – mondta Asztalosné Éva.

CSA, SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában