Fodrászat

2021.02.03. 10:33

A praktikus lett a trendi

Akkor is, ha ritkábban járnak szépítkezni, de legalább visszatértek a vendégek a szalonokba.

KO

Szépítkezés után jobb a közérzetünk

Forrás: Vajas Andrea ArchÍvuma

– Megdöbbenésemre, még mindig nagyon sokan félnek bejönni az üzletbe, pedig időpontra fogadom a vendégeket – mondta lapunknak Szabó Attila. A nyíregyházi férfi-női fodrász szerint a maszkhasználat és a gyakori kézfertőtlenítés ellenére is vannak olyan vendégei, akik tartanak a vírustól, ezért nem járnak rendszeresen fodrászhoz. Általánosságban is igaz, hogy a járvány visszafogta a szépítkezési kedvet, jelenleg is a „zárás időszakát” éljük, nincs hová kimozdulniuk az embereknek.

Szépítkezés után jobb a közérzetünk
Fotó: Vajas Andrea ArchÍvuma

Visszatérnek a vendégek

– Tavaly ősszel és az ünnepek előtt sem volt zsúfoltság a szalonban, a szilveszteri bulik kiestek, most a báli szezon úszik el. Nekünk ezek az időszakok jelentik máskor a csúcsot. Bár a törzsvendégeim megmaradtak, sőt még újakkal is bővült a kör, mégis azt kell mondanom, hogy közel sem olyan gyakran járnak az emberek fodrászhoz, mint a járvány előtt. Erről egy kicsit tehet a home office is, ami alatt ellustulnak az emberek, nem adnak úgy a külsejükre, mint amikor ki kell lépni az utcára, meg kell jelenni a munkahelyen vagy bárhol. A hetekre, hónapokra elmaradt vendégek pénztárcája valószínűleg vékonyabb lett, és a külsejükön spórolnak. A vendégeim igényesek, a hölgyek eddig hetente eljártak hajszárításra, háromhetente festésre, most is jönnek, csupán ritkítottak az alkalmakon – mondta Szabó Attila.

A vállalkozó hozzátette, a második hullám alatt akkora bevételkieséssel nem számol, mint tavaly tavasszal, ám továbbra sem töri semmilyen beruházáson a fejét, örül, hogy alapjáraton megy a cég.

– Szerintem azok vannak nehéz helyzetben – például vidéken –, akik az első hullám alatt bezártak, és az újranyitáskor nem állt vissza a forgalmuk. A jelenlegi szabályok szerint 19 óráig nyitva lehetünk, néhány kolléga szerint ha jön a tavasz, és hosszabbak lesznek a nappalok, szívesen kérnek időpontot este 7 utánra is klienseink. Egy-két óra hosszabb nyitvatartás nem tudom, kinek mennyit hozhatna a konyhára, egy biztos: elsősorban azzal nyernénk, ha a korábbi menetrend szerint rendszeresen, kiszámíthatóbban jönnének a vendégeink – fűzte hozzá a fodrász.

Ha lekerül a sapka

– A szokásainkat biztosan, a frizuránkat pedig látványosan alakította át a járvány – jegyezte meg Vajas Andrea humorosan. Majd rögtön hozzátette, a napokban nála már beoltott vendég is megfordult, egy egészségügyi dolgozó. Mint mesélte a hölgy, kicsit „felszabadultabb lett”, amióta védett, igaz, az üzlethelyiségben maszkot viselt ő is, ugyanis a fodrászokat folyamatosan ellenőrzik, betartják-e a járvány­ügyi szabályokat.

– A járvány kitörése óta ritkábban járnak fodrászhoz a nők, egyre többen választanak kényelmes, hétköznapi frizurát. Praktikus okokból olyan formákat és hosszat hordanak, amiket otthon is könnyű kezelni, ápolni. Persze aki szereti cicomázni magát, nem bírja sokáig a snassz külsőt, és legalább egy divatos fonásra beugrik. Az idősebb vendégeknek sokat segítettünk, és telefonon adtunk hajápolási tanácsokat nekik. A 60 felettiek kizárólag akkor jöttek, amikor teljesen üres volt a szalon. Előtte jól kiszellőztettünk, fertőtlenítettünk. Vágást aligha, a hajfestést otthon is megoldották a hölgyek, a legnagyobb melléfogás a színválasztásánál lehet, ugyanis a boltokban megvásárolható dobozos termék csodaszép fotói nem tükrözik a festés utáni valósághű színeket. Jó tudni, hogy általában egy-két tónussal sötétebb árnyalat lesz a végeredmény. Ezért azt javasoltuk, hogy csak a hajtöveket kenjék át, ne fessenek a haj teljes hosszában, azt mindig nehezebb aztán helyrehozni. Bízom abban, hogy tavasszal, amikor lekerül fejünkről a sapka, jobban odafigyelünk, ha nem is a divatra, az igényességre mindenképp – mondta Vajas Andrea, aki szerint hiába hangoztatta a szakma, hogy eljöhet az „ősz haj forradalma” a karantén alatt, leginkább azok kértek időpontot festésre, akik az ősz hajszálakat szerették volna eltakarni.

– Összességében nem panaszkodunk, hiszen a szolgáltatói ágazatban mi legalább nyitva lehetünk, dolgozhatunk. Az idei trendeket mi már átfésültük, a hölgyek is pillantsanak bele bátran! Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom az arcformához illő frizura örök divat.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában