Nőnap

2021.03.08. 11:30

Nők nélkül megállna az élet!

Az otthoni munkamegosztás csak igen lassan halad a kiegyenlítődés irányába.

Fotó: Dodó Ferenc

A nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés napja, amikor az érzelmek erősebben hatnak, mint a hétköznapokban. Egy nő akkor érzi magát jól a bőrében, ha nemcsak a családban, de a társadalomban is az általa megálmodott helyet foglalja el. Ennek egyik fokmérője a társadalmi munkamegosztásban betöltött szerep, aminek legfontosabb feltétele az iskolai végzettség. A nők hazánkban a XIX. század végéig nem tanulhattak egyetemeken, szavazati jogukat (korlátozott feltételekkel) is csak 1919 őszétől gyakorolhatták. A mindkét nemre kiterjedő általános, egyenlő és titkos választójog csak az 1945-ös VIII. törvénycikk értelmében valósulhatott meg. Hugonnai Vilmával (1847–1922), hazánk első női diplomásával történt meg, hogy a Zürichben 1879-ben átvett orvosi diplomája után Magyarországon két év múlva érettségiznie kellett, diplomáját csak 1896-ban honosították.

Kevesebbet keresnek

– Azt, hogy a nők részt vehessenek a felsőfokú oktatásban, egy 1895-ben kiadott királyi rendelet tette lehetővé, de 1920-ig csak elvétve fordultak elő nők a hazai egyetemeken. Ezután főleg a bölcsész-, az orvosi és a gyógyszerészkarokon tanultak, de 1945 után a műszaki és részben a természettudományi karok kivételével arányuk folyamatosan nőtt. Az elmúlt két, három évtizedben a nők aránya a felsőoktatásban 54–58 százalék között szóródott. Évente 4-5 ezerrel több nő szerez diplomát, mint férfi. Ez mindenképpen öröm, de a házasságkötésekre fékezőleg hat. A diplomás nők nagy része csak felsőfokú végzettségű férfival tudja elképzelni az életét, ezért, mivel ilyen képzettségű nem mindenkinek jut, inkább elkerülik a házasságkötést.

– A nők az élet minden területén bizonyítják rátermettségüket, szorgalmukat, megbízhatóságukat, nélkülük számos ágazatban megállna az élet (oktatás, egészségügy, szociális ellátás, közigazgatás stb.). Keresetük mégis 15–20 százalékkal elmarad a férfiakétól, és ennek fő oka szerkezeti: kevesebb nő dolgozik a magas keresetet biztosító pénzügyi szférában, informatikai szektorban, villamos­energia-iparban, és körükben még mindig kevés a magas keresetű felső vezető.

Ritka, mint a fehér holló

– A politikai vezetők (pl. az országgyűlési képviselők) körében a nők aránya nem éri el a 10 százalékot, az akadémikusok között csak 5 százalék, de a részvénytársaságok elnökei, vezérigazgatói, igazgatósági tagjai között olyan ritkák, mint a fehér holló. A nők szakmai, tudományos karrierjét lassítja a gyermekneveléssel járó feladatok ellátása. A tanársegédek és a doktori képzésre (PhD) felvettek között is több a nő, de az adjunktusok körében már kiegyenlített az arányuk, a docensek és egyetemi tanárok között egyértelmű a férfitöbbség. A doktori fokozatot elérők között is több a férfi, mint a nő.

– A nők családon belüli helyzetét jól meghatározza az a tény, hogy ki kezeli a „kasszát”. Egy erre vonatkozó, néhány évvel ezelőtti kutatás szerint Magyarországon a családok mintegy kétharmadában a nők a pénzügyminiszterek. Negyedükben közösen, a másik fél beleegyezése nélkül költenek, míg tizedükben a férj magánál tartja a kassza kulcsát. A nők általában igen jól gazdálkodnak, de többen – főleg, akik megtehetik – nem bevásárolnak, hanem sokszor szükségleten felül vásárolgatnak, shoppingolnak. Érdekes, hogy még a nagyon archaikus Szaúd-Arábiában is a nők fele már megszerezte a jelképes családi kasszakulcsot. Noha a családfenntartó férfi és a háztartásbeli nő szerepekkel leírható családmodell hazánkban is eltűnőben van, a férfi és nő közötti otthoni munkamegosztás csak igen lassan halad a kiegyenlítődés irányába. A KSH legutóbbi időmérleg-felvétele szerint egy nő naponta több mint három órát (185 percet), míg egy férfi csak 79 percet fordít háztartási munkára. A több mint 100 perces különbség közepes helyet foglal el a skandinávok (ott 15-20 perccel fordítanak a nők több időt a háztartásra, mint a férfiak) és a dél-európaiak között, ahol a gyengébb nem szinte minden házimunkát elvégez.

– A háztartások gépesítettségének ­növelésével ­remélhetőleg egyre csökken a háztartási munkára fordított idő és több idő jut pihenésre, hobbira. A háztartási munkák nemek közötti aránya családonként nagy szóródást mutat. Erre azt is mondhatnánk, hogy ez adottság, ügyesség, szokás kérdése, de idézhetjük egy irodalomtörténész, Schöpflin Aladár ­humoros szavait: mindig a nők rontják el a férfiakat!

- Prof. Hajnal Béla, a TIT Jurányi Lajos Egyesületének elnöke -


Virággal vagy csokival kedveskedik neki a férje

– A nőnap nekem a tiszteletet, szeretetet és a megbecsülést jelenti. Ezek a szavak jelképezik számomra e napot – mondta lapunknak Molnárné Ráti Gyöngyi. A nyíregyházi ­Michelin Hungária Kft. telephelyi kommunikációs vezetője elmondta, nőnapon a férje virággal vagy egy kis édességgel kedveskedik neki, és még nagyobb odafigyeléssel van iránta, illetve a család másik két hölgytagja iránt.

Molnárné Ráti Gyöngyi
Fotó: Michelin

Szorgalom, precizitás

– A Michelinnél a vezető kollégák a bejáratnál várják a hölgyeket, és virággal köszöntenek bennünket. Azt tapasztalom, hogy a cégünk megbecsüli a női munkavállalókat. Nálunk számos munkakört töltenek be hölgyek, de nyilván sok olyan pozíció is van, ami csak a férfiak számára elérhető. Szerintem nagyon jót tesz az, ha egy-egy férfiakból álló csapatba hölgy is kerül, ugyanis a nők pontossága, precizitása, szorgalma elősegíti a csapatok jobb együttműködését – vélekedett Molnárné Ráti Gyöngyi, aki hozzátette, a Michelin vállalati kultúrájában a diverzitás nagyon fontos szerepet kap.

– Nőként egy picit más szemléletmódot tudunk behozni a mindennapokba, empátiával, emberismerettel és türelemmel hozzuk meg döntéseinket – fogalmazott a kommunikációs vezető.

TG


A tisztelet és védelem lovagkori erény volt

– A nők társadalmi szerepe az emancipáció, az oktatásban való részvétel, a választójog elnyerése, az egyenjogúság miatt sokat változott az elmúlt évszázadokban, ám egyvalami mindig jelen volt a nők környezetében: a férfiak részéről feléjük irányuló figyelem és érdeklődés. Már a lovagkori erények között is kiemelt helyet kapott a nők tisztelete és védelme – tudtuk meg Koncz Veronika protokoll- és PR-szaktanácsadótól, aki hozzátette: hazánkban mélyen gyökereznek ezek a több száz éves hagyományokon alapuló udvariassági szabályok.

Koncz Veronika
Fotó: KM-archív

A hölgyek többsége igényli

– A jól nevelt férfiak zsigerből tudják, hogyan kell illemtudóan viselkedni a nőkkel szemben. A hölgyek többsége pedig elfogadja és igényli az udvariasságot – jegyezte meg a szakember, ám kitért arra is, hogy az ismert, nőknek szóló előzékenységi szabályok leginkább Közép-Európában érvényesek, ne csodálkozzunk tehát, ha az Egyesült Államokban vagy Indiában járva nőként nem engednek előre az ajtóban. A tisztelet kifejezése viszont minden kultúrában értelmezhető és alkalmazható, ennélfogva az udvarias férfit nehéz megelőzni a tiszteletadásban – vélekedett Koncz Veronika, s néhány igen fontos illemszabályt is felsorolt – ezeket a Szabolcs Online-on olvashatják.

KM


A nőiség megélése legyen természetes!

Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója szerint kissé kiélezett téma a nő szerepe a társadalomban, és politikai értelemben is túlideologizált a kérdés, pedig mi sem természetesebb ennél. – Én, ha úgy tetszik, biblikus értelemben tekintek a női szerepre, mert mint tudjuk, az Úr először Ádámot teremtette meg, és az ő oldalbordájából adott hozzá nőt. Szerintem a nő szerepe és elfogadottsága nagyban függ a férfitársadalom hozzáállásától, de ugyanígy az adott környezettől is. Például a családanya szerepkörében lényegesen kevesebb idő jut magamra nőként, mert a család mindent felülíró prioritást élvez. Ami persze nem jelenti, hogy ne lenne fontos a férjem szemében nőnek maradnom, a klasszikus szerepleosztásról nem szívesen mondanánk le.

Baloghné Szűcs Zsuzsanna
Fotó: Dodó Ferenc

Harmonikus környezet

– Más a helyzetem viszont vezetőként. Ha egy nő szeretne valamit megvalósítani, azért határozottabban, keményebben kell kiállnia, mint egy férfinak. Komoly próbatétel, hogy elfogadtassuk magunkat a mai, férfiak uralta társadalomban, be kell bizonyítanunk, hogy nekünk is vannak jó gondolataink, elképzeléseink, és ezeket meg is tudjuk valósítani. Az a legfontosabb, hogy egészséges, harmonikus közeget teremtsünk magunk köré, így ugyanis könnyebb sikereket elérni. Ezért is helyezem az intézményemben és otthon is a csapatmunkára a hangsúlyt. Otthon viszont – mivel három kislányunk van – egyértelmű a nőuralom, még a kutyáink is „lányok”. Jó, hogy a férjemnek nincs ez ellen kifogása, úgy tűnik, még élvezi is a helyzetet.

MJ


Kampány a természetesség jegyében

A női röplabdacsapat kiáll önmagunk elfogadása mellett.

„Úgy vagy szép, ahogy vagy!” – ez a címe annak a nőnapi kampánynak, amit a Fatum-Nyíregyháza a természetesség jegyében hirdetett meg. A profi női röplabdacsapat kiáll a testpozitív szemlélet, az egészséges életvitel és énkép kialakítása, valamint önmagunk elfogadása mellett. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azzal a sokszor torz és túlzó képpel ellentétben, amit sugallhat a média vagy az online tér, minden lány, nő úgy tökéletes, ahogy van. A kampány nagykövete Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A csapat egy fotózáson vett részt, s a sminkesek, fodrászok, a fotós, a stáb és a csapattagok díjmentesen dolgoztak e szép ügyért.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában