Akinek a hulladék is kincs

Már gyermekkorában is varrónő szeretett volna lenni a napkori Hauser Józsefné, azonban az élet mást hozott, téeszben és gumigyárban is dolgozott. Ma már nyugdíjas, de egy percig sem unatkozik: nemcsak a kert, a befőzés és a család ad neki elfoglaltságot, hanem visszatért ahhoz, ami már fiatal korában is vonzotta: az alkotáshoz. Az interneten kutakodik új ötletek után, amiket saját elképzelései alapján újragondol.

Hauser Józsefné kezében kinccsé válik a mások számára haszontalan hulladék papír és rongy. Hatalmas kreativitással készít már nem hordott zokniból kismacskát. Keze alatt új életre kelnek a selyemdarabok, farmerből kivágott foltok és az egyéb maradék anyagok is.

Napkorról Napkorra

– Gyerekkoromban varrónő szerettem volna lenni – mondja Hauser Józsefné.

– A családban ennek nem volt előzménye, csak az apai nagymamámnak volt egy varrógépe. Végül a napkori téeszben helyezkedtem el, de nem varrónőként dolgoztam. Félig elvégeztem ott egy hímzőtanfolyamot, de jöttek a nyári munkák, ezért ez félbemaradt. Közben férjhez mentem, majd később elmaradtunk egymástól. Budapestre kerültem dolgozni. Akkor indult ott a gumigyár, ott helyezkedtem el, majd a munkahelyemen ismerkedtem meg a második férjemmel. Sokáig azt sem tudtuk jóformán, merre van Napkor, aztán egyszer a párommal ellátogattunk a szülőfalumba. Nem győzött csodálkozni, hogy milyen szép és nyugodt helyre jöttünk. Onnantól már nem volt neki Pesten maradása, azt mondta, költözzünk ide. Mind a ketten szeretünk dolgozni, meg fogunk élni a két kezünk munkájából. Engem sem kellett sokat győzködni, ezért Napkort választottuk. Ezt a döntésemet azóta sem bántam meg, nagyon szeretek itt élni.

Nagy a család

Hauser Józsefné jelenleg a lányával és az unokájával lakik együtt.

– Három gyerekem és három unokám van. A fiamnak van két mostohalánya, őket is unokának kell számítani, mert hiába nem vér szerinti rokonok, ők a nagymamájuknak tekintenek, és ez így van jól. Arról az ágról már dédunoka is van. Ha a teljes család összejön, akkor huszonöten üljük körbe az asztalt. Ilyen esemény sajnos ritkán van.

A varrás idősebb korában tért vissza a napkori nyugdíjas asszony életébe.

– Leszázalékoltként pár évig egy varrodában alkalmaztak, de az betanított munka volt, ott nem a saját elképzeléseim alapján dolgoztam. Tizenöt éve vagyok nyugdíjas, de egy percig sem unatkoztam még soha. Kertes házban élek, ott aztán mindig akad valami tennivaló. Ha elindul a nyár, akkor folyamatosan jön a befőzés. Mindig érik valamilyen gyümölcs a kertben, a családban sokan szeretik a lekvárt. Varrni pedig leginkább a szabadidőmben szoktam, ha akad olyan. Az interneten szoktam tanulmányozni a különböző technikákat, folyamatosan szeretem képezni magam. Ott szoktam rábukkanni olyan mintákra, amelyeket kicsit továbbgondolva megvalósítok, de a rokonok, ismerősök is szoktak kérni, csináljak már számukra valami kedves ajándékot. Nagyon élvezem ezt az alkotói munkát és azt, amikor a megajándékozottak szemében látom az örömet és a hálát. Ha kicsit a tervezettnél később is, de most azt csinálom, amit tényleg nagyon szeretek, és ahogy ismerem magam, még jó néhány évig szeretném tovább folytatni.