Biharkeresztes

2021.06.04. 05:45

Az idén a Csicsókát díjazták

A biharkeresztesi Marosán család házigazdái nyerték el az Év Tájházvezetője címet.

km

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2009-ben határozta el, hogy az Év Tájháza kitüntető cím mellett az egyéni teljesítményt is díjazza. A színvonalas, példamutató tájházvezetői munka elismerésére megalapította az Év Tájházvezetője díjat, amelyet évente egyszer adnak át.

Az elnökség 2021-ben az ország keleti határszélén, Biharkeresztesen élő Marosán család hagyományőrző munkáját ismerte el ebben a formában. A família 2013-ban vásárolta meg azt a jellegzetes bihari portát, amelynek ékessége a nagyszülőktől, rokonoktól származó hagyatékkal szépen berendezett, tornácos lakóépület.

Segítségül hívták a helyi idős emberek tapasztalatát, és a hagyományos módon újították meg a porta épületeit a lakóháztól a pincén és a gémeskúton át az ólakig.

Őshonos állatok

A portájukon bemutatják a bihari gazdák hagyományos életmódját, ezért a gazdasági udvart őshonos állatokkal népesítették be. Megtalálható a fodros tollú lúd, a gyöngy­tyúk, a pulyka, a racka, a kecske és a szamár is. Az állományt folyamatosan fejlesztik a Debreceni Egyetem Génközpontja segítségével. A ház melletti veteményeskertben minden megtalálható, ami egy hagyományos parasztportán megtermett. A virágoskertbe régi fajtájú egynyári és évelő virágokat telepítettek, fűszerkertet is kialakítottak a ház mellett. A kerítés tövébe ültetett, az őszi virágzáskor élénksárga virágával gyönyörködtető csicsóka pedig a ház névadója lett.

Bár zárt kapuk mögött, de tavaly a Teleki László Alapítvány jóvoltából a Népi Építészeti Programnak köszönhetően folytatódott a tájház felújítása: új nádtetőt kapott az épület, elkészült az elektromos hálózat korszerűsítése, a falazat javítása és meszelése.

Borítókép: Gréta, György és Judit: a Marosán famíliának érdemes volt belevágnia | Fotó: Magyarországi Tájházak Szövetsége

Címkék#tájház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában