robot

2021.06.25. 07:00

Erre képes a nyíregyházi feltalálók vívmánya

A verseny során kiderült, hogy Gábor igazi generalista, László pedig kész specialista.

MJ

Fotó: BÁNKIROBOT TEAM

Egy új kihívás és egy új siker, melyet ismét fiatal nyíregyházi feltalálók zsebelhettek be. Ez év tavaszán az EdisonKids a Samsung támogatásával egy újabb országos kihívást indított 12–18 esztendős fiatalok körében, melynek az alapját az elektronikai óriásvállalat nemzetközi sikerű Solve for Tomorrow, azaz Megoldások a holnapért elnevezésű kezdeményezése adta. A versenyzőktől azt várták, hogy a tudomány és a technika segítségével olyan megoldásokon gondolkodjanak, amelyek a hétköznapok problémáira adnak választ.

A kihívást a nyíregyházi Bánkirobot Team két tagja, Prill Gábor és Sisa László is elfogadta, mindketten a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikumának 9.-es tanulói. Ahogy azt mentortanáruktól, Zsigó Zsolttól megtudtuk, a fiúk 2020 szeptemberében kezdtek hozzá a Segítő kezek nevű projekt fejlesztéséhez.

Hasznosítható mentorálás

– Egy személyre szabható exoskeletont – a vázizomzat terhelését átvevő eszközt – készítettek, amelyet egy szakember távolról is betaníthat. Az ujjmozgató szerkezetet 3D nyomtatóval hozták létre, amit akkumulátorról táplált szervomotor mozgat, így rehabilitációs célokra használható. A szerkezetről videófelvétel készült, majd a 32 csapat közé bekerült versenyzőinket műhelymunkára vitték. Miután 700 szóval bemutatták találmányukat, bekerülhettek a legjobb 8 csapat közé. Gábort és Lászlót az ország legjobb kommunikációs szakembere, Szerémi Péter készítette fel egy pitch – frappáns, szakmai bemutatkozás – megtartására, mindemellett két mentor, Samu Zsófia és Békéssy László a termékfejlesztés módszertanát tanította meg nekik, módszerüket még én is hasznosítani tudom az oktatásban. A döntőben Meskó Bertalan elnök, a Pamkutya-tag Osbáth Norbert, illetve Ifj. Vitray Tamás és Tilesh György mesterségesintelligencia-szakértő hallgatta az előadásokat – hallhattuk.

Sisa László az exoskeleton mellett | Fotó: Bánkirobot Team

A két Bánkirobot-tag igazolta, hogy a speciális kézhez elektromiográf szenzor illeszthető, így az exoskeleton akár az agy-kéz kapcsolat regenerálásában is segíthet. Mindezzel második helyen végeztek, új Samsung eszközöket szerezve iskolájuknak, tablettel gazdagítva tanárukat, és egy gyárlátogatással önmagukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában