vadászat

2021.06.05. 07:30

Felavatják a megyei vadászok új székházát

Új székházba költözött a közelmúltban az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szervezete, azonban a vírusjárvány miatt nem volt lehetősége arra, hogy a szakmai szervezet ünnepélyesen is felavassa az épületet.

KM

Forrás: KM

Korábban már bemutattuk az új székházat, ahol a korábbi székházhoz képest jóval kényelmesebben lehet a hivatalos ügyeket intézni, van könyvtár, előadóterem, s van egy olyan helyiség is, ahol szimulátor segítségével lehet gyakorolni, illetve fejleszteni a lövészet tudományát.

A vadászkürtös köszöntés és a vadászhimnusz után megnyitóbeszédet mond ifj. Plavecz János, a Vadászkamara megyei elnöke, dr. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Román István megyei kormánymegbízott, Bors Richárd, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást szervező iroda szakmai igazgatója, valamint dr. Jámbor László, az OMVK elnöke.

A székházat megáldja dr. Gaál Sándor lelkipásztor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese, valamint Orosz István atya, a máriapócsi nemzeti kegyhely igazgatója.

Negyedik alkalommal

A székház ünnepélyes megnyitója után az őzbaktrófeák kapják a főszerepet, ugyanis a kamara területi szervezete negyedik alkalommal rendezi meg a megyei őzbakok agancsainak kiállítását.

A civil érdeklődők is megcsodálhatják az idén elejtett őzbakok trófeáit, amik a szakemberek számára azért fontosak, mert keresztmetszetét adják a jelenlegi vadgazdálkodásnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!