Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.06.23. 20:00

Örökségtúra két keréken Szabolcs megyében

A Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítására hívják a történelem iránt érdeklődő bringásokat.

KM

Deák Attila szenvedélyesen szervezi a túrákat, amelyeken részt is vesz

Fotó: oroksegtura.hu

Akik szeretnék két keréken megismerni hazánk történelmét az ország egyik legbarátságosabb szegletében, jobb, ha június 25–27-ig szabaddá teszik magukat. Ekkor rendezik meg a Szent László Örökségtúrát, amire még szerdáig lehet jelentkezni.

Tartalmas program

– A Középkori Templomok Útja Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezi a háromnapos kerékpáros örökségtúrát, melynek nem titkolt célja a Felső-Tisza-vidék nyugati felének meghódítása – mondta el a lényeget Deák Attila szervező. Hozzáfűzte: – Az örökségtúrán a Felső-Tisza-vidék kiemelt jelentőségű régészeti emlékhelyeit, középkori egyházi építészeti emlékeit, reneszánsz kastélyait és természetvédelmi területeit mutatjuk be a résztvevőknek. A túra fókuszában Szent László, a magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodója áll, akihez több emlékhely kötődik a régióban.

– A hozzá kötődő örökséghelyszíneken megismerhetik az életútját, az uralkodói munkásságát, a háborúit, a törvényeit, a művészeti ábrázolásait. Szent László tematikája mellett egy másik szálon is fut a történet, amelyben a régészeté a főszerep.

Bemutatjuk a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetőit a Rétközben és a Bodrogközben.

– A lelőhelyek felfedezését követően, a túra zárónapján rendhagyó módon ellátogatunk a nyíregyházi Jósa András Múzeumba, ahol az Elit alakulat 2.0 időszaki kiállításon megtekinthetjük az előkerült leleteket is. Egy másik kiemelkedő jelentőségű régészeti emlékhelyet is felkeresünk. Szabolcs településen Közép-Európa legnagyobb épségben maradt földvárán keresztül mutatjuk be az Árpád-kori várépítészet sajátosságait. Találkozhatnak a résztvevők az Árpád-kori templomépítészet jelleg­zetes példáival is a túra során.

Fotó: oroksegtura.hu

– Bemutatjuk a Felső-Tisza-vidék egyik legrejtélyesebb műemlékét Karcsán, a legrégebbi templomot Szabolcson. Az Alföld legjelentősebb reneszánsz kastélyaihoz kalauzoljuk el az örökségtúrázókat Vaján és Pácinban. Cigándon ellátogatunk a Bodrogközi Múzeumportára, ahol a bodrogközi néphagyományok után eredünk. A természetvédelmi területeket a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetői ­hozzák közelebb. Elkerekezünk a Vajai-tó és a baktalóránt­házi erdő, valamint a Tiszatelek-Tiszaberceli Ártér Természetvédelmi Területhez.

Történelmi időutazás

– A túra különlegessége, hogy utunkat a Tisza és holtágai, az árterek galériaerdei szegélyezik. Ez az örökségtúra lényegében egy történelmi időutazás a honfoglalás és az Árpádok korába. További részletek az oroksegtura.hu oldalon találhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában