Színes osztálytalálkozó

A helyi általános iskola 1970-ben végzett diákjai tartottak osztálytalálkozót Kéken. Tavaly, az 50. évforduló apropóján lett volna időszerű az összejövetel, de a koronavírus-járványhelyzet akkor azt nem tette lehetővé. Most viszont elhárultak az akadályok, és Farkas László pince­presszójában találkozott ötvenegy év után négy egykori tanár és húsz hajdani diák.

Ez volt az első

– Harminchatan fejeztük be az iskola 8. b osztályát, Nagy László tanár úr volt az osztályfőnökünk. Jól emlékszem az örömünkre, amikor lezártuk az általános iskolai éveinket. 1970 szeptemberében aztán mindenki elindult a maga választotta pályán: volt, aki a faluban maradt és a téeszben talált munkát, többen pedig szakiskolában, gimnáziumban, szakközépiskolában folytatták a tanulást. Falusi gyerekek lévén addig ritkán jártunk Nyíregyházán, szorongtunk, féltünk a várostól, az ismeretlentől – említette Jakab Istvánné Lippai Erzsébet.

Korábban nem voltak osztálytalálkozóik, ezért is várták mindannyian a közös nosztalgiázást.

– Fontosnak tartottam, hogy megszervezzem az összejövetelt, hogy találkozzunk egykori tanárainkkal, osztálytársainkkal, beszámoljunk egymásnak a fél évszázad alatt velünk történtekről. Egy év késéssel ugyan, de eljött a várva várt nap. Mi tagadás, megváltoztunk külsőleg, ám belül ugyanazok a vidám és boldog diákok voltunk, mint ötvenegy évvel ezelőtt. Nagyon örültünk egymásnak, mindenki megismerte az osztálytársait, még azokat is, akikkel évek óta nem futottak össze, mert messzebb kerültek szülőfalunktól. Szeretettel vettük körül tanárainkat: Nagy László osztályfőnökünket, Laskay Béláné, Széles Bertalanné és Nagy Lászlóné tanárnőket. Velük együtt felidéztük az elmúlt évtizedeket, mindenki beszámolt az életéről, büszkén mutatta gyermekei, unokái fényképeit, hisz ma már valamennyien nyugdíjasok vagyunk. Kedves emlékekkel eltöltött szép délután volt. Sok fényképet készítettünk, hogy később is felidézhessük ezt a napot. Tréfásan megígértük, hogy nem várunk újabb ötven évet a következő találkozóra, igyekszünk majd lehetőleg minden esztendőben összejönni ilyenkor, nyár elején, hogy ápolhassuk baráti kapcsolatainkat, beszámoljunk életünk további alakulásáról – jegyezte meg végezetül Jakab Istvánné Lippai Erzsébet.

Nem feledkeztek meg elhunyt tanáraikról és osztálytársaikról sem: a kéki temetőben nyugvók sírjára virágokat vittek, mécseseket gyújtottak az emlékükre.