utazás

2021.08.29. 15:30

Az ország legmagasabb vízesésénél

Lillafüred akár több napra elegendő programot kínál a turistáknak.

JG

A festői szépségű Hámori-tó

Fotó: Jernei Gábor

A szomszéd megyeszékhely legfelkapottabb turisztikai célpontja kétségtelenül Lillafüred, ami ugyan Miskolc városrésze, mégis több kilométerre található a város határától. Aki úgy érzi, szeretne elmerülni a természet szépségeiben, annak jó célpont lehet Lillafüred.

Túrázók paradicsoma

A település gróf Bethlen András egykori mezőgazdasági miniszter unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta a nevét, akinek a beceneve Lilla volt. Igazán ismertté akkor vált, amikor ott forgatták az 1934-ben bemutatott Meseautó című magyar filmvígjátékot, amiben a Lillafüredi Palotaszálló is szerepet játszott.

Miskolc felől autóval Alsó- és Felsőhámoron végigkanyarogva érhetjük el a miskolci városrészt, de kisvasúttal is eljuthatunk oda, ami most felújítás miatt rövidített útvonalon közlekedik.

Pár éve a hegyen egy libegőt is építettek, érdemes kipróbálni akár csak egy odaútra, hiszen a felső állomástól számos turistaút indul. Eljuthatunk a diósgyőri várig, vagy ellenkező irányba indulva Bükkszentkeresztre gyalogolhatunk, a gyógyító kövekig. A legenda szerint amikor Szűz Mária Bükkszentkereszt közelében járt, leült egy kőre megpihenni. Ezt a helyet azóta Boldogasszony kövének nevezik, és gyógyító erőt tulajdonítanak neki. Mindkét túraútvonal viszonylag rövid, gyerekekkel is könnyű teljesíteni.

Aki azonban csak egy rövidebb sétát tervez, az akár az erdőn keresztül Fehérkőlápa irányában visszaereszkedhet Lillafüredre, amely számtalan látnivalót kínál.

A Szent István barlangban például cseppköveket csodálhatunk meg, a Szent Anna barlang pedig a Palotaszálló függőkertjei alatt található. Ez utóbbi a Szinva-forrás vizéből kivált mésztufában alakult ki mintegy 200 ezer évvel ezelőtt.

A legmagasabb vízesés

A szálloda közelében található az ország legmagasabb vízesése, ami akkor jött létre, amikor a Szinva patak vizét az építkezés során elterelték.

A Hámori-tó a Garadna völgyében, a Szinva patak mésztufagátjának duzzasztó hatása miatt keletkezett. A tó 1810-ben nyerte el jelenlegi méretét, hogy a közelben működő kohászatnak állandó vízellátást biztosítson. A tó másfél kilométer hosszú, nyaranta a csónakázók és vízibiciklizők paradicsoma.

Ha már a tóhoz ellátogattunk, érdemes Újmassa felé venni az irányt, ahol megtekinthető az a páratlan ipartörténeti műemlék, amelyet a helyiek Fazola-kohónak vagy újmassai őskohónak neveznek, és ami 1772-től egészen 1867-ig működött.

Innen pedig már csak pár kilométer a lillafüredi pisztrángtelep, ahol szakaszokban megtekinthetjük a hal fejlődését a világrajöveteltől egészen addig, amíg az asztalunkra kerül.

Természetesen Lillafüred és környéke sokkal gazdagabb látnivalókban, így érdemes oda többször visszatérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában