mentális fáradtság

2021.08.05. 07:00

Egy csipetnyi nyár mindenkinek jár

A vakációzás alatt letesszük gondterhes kötelezettségeinket.

KO

Az aktív pihenés ma már nem csak a fiatalok hobbija

Fotó: illusztráció: shutterstock

Amikor nyáron megpihenünk, vakációzunk, nemcsak a testünket, de az agyunkat is pihentetjük. – A mentális fáradtság mindennapos jelenség, igaz, sokan nem vesznek tudomást róla, ám ott van az információval zsúfolt életünkben, a produktivitásra, hatékonyságra épülő világunkban – mondja Tullner Gabriella.

A pihenés ajándék, amellyel megjutalmazzuk magunkat, és az „összes szenzorunkat kikapcsolva” feltöltődünk. Egy röpke idő is elég ahhoz, hogy újraéledjenek terveink, sokan ilyenkor találják meg a kulcsot problémáik megoldásához is. A klasszikus értelemben vett vakációból egy szűk hónap maradt hátra, annak, aki még nem tette, érdemes kilépnie életének megszokott medréből, s feltöltenie láthatatlan energiaraktárait.

Egyaránt szüksége van testnek és léleknek a pihenésre, a lelki fáradtságot pont úgy megéljük, mint a fizikait, csak éppen a testi kimerülés megálljt is parancsol.

– A túlhajszolt életmód megbetegít, s amikor a lelki bajok fizikai formát öltenek, muszáj megállni – mondta Tullner Gabriella. A szakpszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai rohanó világunk a hatékonyságra, az eredményességre épül, a produktivitásra, ami sokaknál mindent felülír. Ám ahhoz, hogy eredményesek és hatékonyak legyünk az élet oly sok területén, meg kell tanulni bánni az energiáinkkal.

– A test jelez. Üzenetet küld az agyba, ha éhes, ha szomjas, vagy ha álmos. Ha éhesek vagyunk, eszünk, ha álmosak, elalszunk. Egyszerű a képlet: a jelzéseket válaszok követik. A lelkünk fáradalmaira pont ennyire egyértelműen kellene reagálnunk, különben baj lesz... A psziché örömök nélkül olyan, mint az autó benzin nélkül. Nem indul, nem működik! – jegyezte meg Tullner Gabriella, és hozzátette, a vakáció jutalom a léleknek, áldásos hatása nem marad el.

Progresszív relaxáció

– Kétfajta jelenséget látok a környezetemben. Az egyik típus legalább egy rövid időre szeretne szabadulni a megszokott közegéből, utazik, nyaral, igyekszik kipihenni a „hosszú Covid-betegséget”, amely mint kiderült, mentálisan kezdte ki az embereket.

A másik oldalon vannak, akik a nyáron szeretnék behozni azt a lemaradást, amit a járvány alatt elszenvedtek. Ők szinte megállás nélkül dolgoznak.

– Eleve vannak olyan ágazatok, ahol év közben is kevés a pihenőidő, vagy nehéz megtalálni a munka és a szabadidő közötti egyensúlyt. Pedig a titok nyitja éppen ez: a munka, a magánélet, a szorgos teendők és a pihenés közötti egészséges arányok megtalálása. Pihenés címszó alatt nem kell nagy dolgokra gondolni, egy-két nap semmittevés is ellazít. Kimerülés ellen legjobb a sport, az autogén tréning, a progresszív relaxációs technikák. Ez utóbbiban az izmok megfeszítése és ellazítása meghatározott sorrendben bárhol és bármikor segíthet a lelki nyugalom elérésében – akárcsak a jóga –, könnyen elsajátítható, csökkenti a szorongást, és javítja az alvásminőséget. A laza izom – nyugodt idegrendszer elvén alapuló technika a stressz egyik leghatásosabb ellenszere, nem igényel speciális felszerelést, bárhol gyakorolható. Hatására a szervezet általános ellenálló képessége, fizikai terhelhetősége, kontrollképessége is javul. Mindemellett eltereli gondolatainkat a problémákról, mert ez utóbbi nélkül nincs igazi feltöltődés – hangzott a zárógondolat a pszichológustól.


SZUBJEKTÍV

Alaposan megmártóztunk a nyári forróságban az elmúlt hetekben, kijárt egy kis felüdülés. Már csak azért is, mert közben megszólalt a vészcsengő: nyakunkon a negyedik hullám. Bevallom, reménykedtem, hogy az augusztus még úgy telik el, hogy a medence szélén napozó emberek nem az oltásokról, a digitális oktatás megpróbáltatásairól vagy a home­ ­office unalmáról beszélgetnek, hanem önfeledten nyaralnak. Sokan így is tesznek, mert tódul a tömeg a hűs Balatonra, bringások suhannak a Tisza-tó körül, és túracipők koptatják a Magyarország felújított váraihoz vezető meredek utakat is. Jó érzés újra nyüzsgést látni magunk körül, a távolságtartásra felszólító „Please keep the social distance” táblák felirata helyett programkínáló kiadványokat olvasgatni. Úton-útfélen megállni, nézelődni, töltekezni széppel s jóval. Mert erről szól a nyár!

Kanalas Ottilia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában