Tiszanagyfalu

2021.10.09. 07:00

A horgászat döntött a helyezésekről

Hatodik alkalommal rendezték meg megyénk ifjú horgászainak az ötpróbáját.

KM

Nyolc csapat mérte össze horgásztudását a Tiszanagyfalui Szabadidőközpontban megrendezett 6. Horgász ötpróba verseny megyei döntőjében. A tesztlap kitöltésében a nyírteleki nebulók bizonyultak a legjobbaknak. A halak felismerésében Ibrány és Tiszavasvári csapata hibátlanul teljesített, a szerelési feladatnál viszont Kocsord küldöttsége nem talált legyőzőre.

A spiccbotos célba dobásnál a hazai pályán versenyző tiszanagyfalui együttes célzott a legjobban. A helyezések eldöntése végül a horgászatra maradt: Vaszil Csenge briliáns pecázással a győzelemig vezette a rakamazi diákokat, megelőzve a jó teljesítményt nyújtó ibrányi ifjú horgászokat. A fiatalok sok kárászt és keszeget fogtak, de néha bekapta a csalit egy-egy nagyobb ponty is, nem kis riadalmat okozva. A harmadik hely eldöntésénél horgászpárbajt vívott a tiszavasvári és a kocsordi delegáció legjobbja.

Értékes díjakat nyertek

A szerencse most a tiszavasvári tanulóknak kedvezett. A helyezettek értékes díjakat nyertek, de a többiek sem mentek haza üres kézzel. Az érmeket, okleveleket és a díjakat Fesztóry Sándor, a megyei horgász szövetség ügyvezető igazgatója adta át. A Tiszanagyfalui Szabadidőközpont ideális helyszín volt a verseny megrendezéséhez, a házigazdák segítőkészsége pedig a szervezők minden tiszteletét megérdemlik.

Borítókép: Az eredményhirdetés után csoportkép is készült a versenyzőkről és a szervezőkről | Fotó: Biri Imre archívuma

A verseny végeredménye

1. Rakamaz (Tóth Levente, Lipták Levente, Vaszil Csenge, a felkészítő: Molnár István, Natúra HE.), 2. Ibrány (Dobránszki Lili, Kulcsár Lili, Kulcsár Benedek, a felkészítő: Kulcsárné Büdi Erika Ibrányi HE.), 3. Tiszavasvári (Maczkó Máté, Maczkó Panna, Katona Ferenc, a felkészítő: Pesti Lajos, Alkaloida Lombik HE.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában