Nyírbátor

2021.11.10. 10:31

Kitárja ajtaját az Élménysuli

A rajzpályázat eredményét is kihirdetik a Mesés délutánon.

KM

Programsorozatot rendez a nagycsoportos óvodásoknak a nyírbátori Élménysuli, hogy a gyermekek és szüleik megismerkedhessenek az oktatási intézmény életével és mindennapjaival. Az első foglalkozás november 19-én lesz 14 órától. Ekkor hirdetik ki az Ősz szele zümmög című rajzpályázat eredményét is. A térség nagycsoportos óvodásai és alsó tagozatos diákjai küldhettek be alkotásokat a rajzversenyre. A nyírbátori fiatalok mellett érkeztek művek többek között Encsencs­ről, Penészlekről, Nyírcsászáriból, Nyírgyulajból is. A különböző technikával készített alkotások megörökítették az őszi munkálatokat, valamint az évszak színeit és hangulatait.

Robot segíti az irányokat

Az eredményhirdetés napján, november 19-én a Mesés délután elnevezésű program nyitányaként 14 órakor a Leonardo Média Akadémia Nyírbátori Tagintézményében a vendégeket dalokkal köszönti az iskola kórusa, bábelőadással kedveskedik a bábcsoport, majd két foglalkozást tekinthetnek meg a nagycsoportosok. Megnézhetik, hogy az elsősök egy robot segítségével hogyan tanulhatják meg az irányokat, aztán pedig játékos készségfejlesztő foglalkozás vár reájuk.

A következő program a nagycsoportosok számára a mikulás jegyében lesz: december 3-án 15 órától krampuszhétpróbára várják az iskolába készülő óvodásokat. Februárban az ügyes kezek délutánján álarcot készíthetnek a kicsik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában