Nyíregyháza

2021.11.10. 10:35

Libaságok a skanzenben

Színes programok, libás ételek a Márton-napi vigasságokon.

KM

Kié lesz a legszebb liba?

Fotó: Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Elérkezett a lombhullásban, avarban és színekben gazdag ősz a Sóstói Múzeumfaluba is. A betakarítás és a téli felkészülés mágikus időszaka ez – nincs ez másként a nyíregyházi szabadtéri néprajzi múzeumban sem: a Márton-napi vigasságok zárják az idényt a skanzenben, ahol november 13-án, szombaton a libáké lesz a főszerep. Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, hogy „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Ettől persze nem kell félniük a látogatóknak, hiszen délelőtt 10 órától egy falat libazsíros kenyérrel és egy korty újborral fogadják őket a múzeumfalu munkatársai.

A Márton-napi vigasságok programja a hagyományokra fókuszál, ám a zenés-táncos produkciók mellett vásártéri színjáték is szórakoztatja a közönséget.

Tánc, színház, bemutatók

Kezdésként a gyerekeké a színpad, 10.30-tól az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézményének Így tedd rá! csoportja Itt a libatolvaj! című műsorával mutatkozik be, majd a kállósemjéni portán a Kuckó Művésztanya előadása csal mosolyt az arcokra. A lóvá tett kupec történetét meséli el 11.40-től a Ládafia Bábszínház, őket követik a Tánctanoda csoportjai. A Ciráda zenekar koncertje után libaszépségverseny zárja a programokat.

A „színpadon túl” sem unatkoznak majd a látogatók, hiszen a kézműves-foglalkozásokon gyertyamártás, lámpakészítés, libahímzés, lúdtollas betűvetés várja őket. Kácsor-Ignácz Gabriella mesemorzsolójában kedves és tanulságos történetekkel gazdagodhat a hallgatóság. A mesterségbemutatókon a kovácsok és a mézeskalácsosok mindennapjaiba leshetnek be az érdeklődők, míg a népi gasztronómia rajongói libás ételeket, valamint ínycsiklandó, kemencében sült finomságokat kóstolhatnak, amik mellé szívmelengető italokat fogyaszthatnak. A faluközpontban pedig a helyi termelők és kézművesek minőségi portékáiból lehet válogatni.

A Márton keresztnevű és a libával érkező látogatóknak nem kell jegyet váltaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában