Egészség

2021.11.19. 14:00

Nincs idő várni, perceken múlhat az élet

Stroke, mélyvénás trombózis, fulladás – ismerjük fel a tüneteket!

dr. Mórik Gyula

Fotó: Shutterstock

Az orvosi ismeretek legtöbbször nagyon szárazak, és a legkevésbé sem olvasmányosak. Mindez egy tudományos lapban teljesen rendjén van, de egy napilap célja közel sem lehet a száraz „tudóskodások” közlése. Ezért aztán mindig igyekeztem a magasztos tudományt közérthetővé tenni, emberi történetek közé ágyazni. Most mégis kivételt kell tennem. A cikkek mérete erősen korlátozott, a mai témánk pedig igen komoly.

Azokról a tünetekről szeretnék szót ejteni, amelyek megjelenése azonnali orvosi beavatkozást igényel. Nincs helyünk kedves történetekre, minden karakterre szükségünk van, hogy az időben kért orvosi segítséggel a tragédiákat el tudjuk kerülni.

Erős fejfájás, szédülés, váratlanul fellépő végtaggyengeség és beszédzavar. Ha hirtelen zsibbadás, érzéskiesés, gyengeség jelentkezik a karjában, a lábában vagy akár az arc területén, az könnyen lehet stroke jele. Kiváltképp akkor figyeljen fokozottan, ha ezek a tünetek csak a teste egyik felén mutatkoznak. Szintén stroke-ra utalhat az egyensúly elvesztése, a szédülés és az ezekből fakadó bizonytalan járás. A lehető leggyorsabban hívjon segítséget, ha a hirtelen látásromláshoz nagyon erős fejfájás is csatlakozik, zavartság tüneteit észleli, és problémát okoz a szavak megformálása vagy más szavainak értelmezése. A gyors orvosi segítség a legtöbb esetben megakadályozza a tragédiát, és jó alapot ad a felépülésre. A fenti tünetek észlelésekor semmiképpen ne menjen haza, ne gondolja, hogy a pihenés majd megoldja, és ne is induljon körzeti orvosához, haladéktalanul hívjon mentőt!

Mellkasi fájdalom

A mellkasi fájdalomra különösen igaz az a találó magyar bölcsesség, hogy „jobb félni, mint megijedni”. Bármilyen mellkasi fájdalmat, de kiváltképp azokat, amelyeket mellkasi nyomás, szorítás érzése, izzadás, légszomj vagy hányinger kísér, haladéktalanul orvosnak kell kivizsgálnia. A mellkasi fájdalom vagy mellkasi nyomás érzése szívbetegség, de akár szívroham vagy szívinfarktus jele is lehet, főleg abban az esetben, ha valamilyen fizikai aktivitás vagy erőfeszítés közben jelentkezik. Persze mellkasi fájdalom más, de szintén életveszélyes betegségek esetén is észlelhető. Ugyanezt a tünetet okozza, ha egy vérrög jut a tüdőbe, elzárva annak valamelyik nagyobb verőerét (tüdőembólia).

A leglényegesebb, hogy erős mellkasi fájdalom, szorítás vagy nyomásérzés esetén, ha az néhány percnél tovább tart, vagy elmúlik, de rövid időn belül újra és újra visszatér, haladéktalanul hívja a mentőszolgálatot! Ne próbálja meg csillapítani a fájdalmat vagy fogait összeszorítva tűrni azt!

Fájdalom a lábszár hátsó részén

Ez a típusú fájdalom akkor jelent veszélyt, ha a hátterében egy vérrög kialakulása áll. Erről a betegségről már bizonyosan sokan hallottak, ez a mélyvénás trombózis. Kialakulása hosszú mozdulatlanság vagy egy helyben ülés után a legvalószínűbb. Ilyen kiváltó ok lehet például egy betegség okozta mozgásmentes tartós ülés, fekvés vagy akár egy hosszú repülőút. Fokozza a kialakulás valószínűségét, ha a végtagon a vénák rendellenesen tágultak, azaz egyidejűleg a visszérbetegség is jelen van. Amennyiben valóban trombózis van a tünetek hátterében, a fájdalom felállás után és járás közben általában fokozódik. A fájdalomhoz gyakran társul az érintett láb duzzanata. A végtag rendszerint enyhén piros, érzékeny, és összehasonlítva a másik oldali, egészséges végtaggal, azt látjuk, hogy a körfogata is nagyobb. Ha a fenti tünetek együtt jelentkeznek, nagy valószínűséggel mélyvénás trombózisról van szó. Ebben az esetben pedig elengedhetetlen a vérrög gyors eltávolítása, mielőtt az a vérárammal elsodródna, és más területen elzárva a keringést, tragédiát okozna. A mozgás ebben az esetben tilos. Ne is próbáljon besétálni a kezelőorvoshoz, azonnal hívjon segítséget!

Véres vizelet

Előrebocsátjuk, hogy számtalan dolog okozhat véres vizeletet. Amennyiben a véres vizelet megjelenésével közel egy időben erős fájdalmat is érez a vesék tájékán, akkor valószínűleg veseköve van. Bár a vesekövek zöme spontán távozhat a vizelettel, a legtöbb esetben ez a folyamat rendkívül fájdalmas is. Az sem ritka, hogy a vesekövet műtéttel kell eltávolítani. A veseköves fájdalom általában annyira intenzív, hogy a beteg maga rohan az orvoshoz. Ha a véres vizelet mellé sűrű vizelési inger, vizelés közbeni égő, csípő érzés, esetleg láz is társul, akkor bizony a vese vagy a húgyhólyag fertőzésével állunk szemben. Azt gondolnánk, ha a véres vizelettel nem jár együtt fájdalom vagy más egyéb tünet, akkor kisebb lehet a baj, de a valóság éppen fordított. A fájdalom nélkül jelentkező véres vizelet első jele lehet egy vese- vagy húgyhólyagdaganatnak. Rögvest keresse fel orvosát!

Nehézlégzés, fulladás

Általánosságban kijelenthetjük, hogy a légzési problémák mielőbbi orvosi beavatkozást igényelnek. Különösen akkor, ha fullad vagy nehézlégzése van, esetleg légzés közben a tüdejéből sípoló hangot hall. A tüneteket okozhatja asztmás roham, obstruktív tüdőbetegség, allergiás roham, kiterjedt tüdőgyulladás vagy éppen egy levegőben terjedő ártalmas kémiai anyag. Szakszerű orvosi beavatkozás nélkül a fenti tüneteket nagyon gyorsan követheti a légzésfunkció romlása, a légzés összeomlása, ami eszméletvesztéshez és fulladásos halálhoz is vezethet. Nincs idő késlekedni, azonnal forduljon orvoshoz! Ha magukon, hozzátartozóikon vagy bárki máson észlelik a fenti tüneteket, már tudják, mit kell tenniük. Legyenek önök is életmentők!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában