Tiszadob

2021.11.13. 15:30

Nyeregbe pattantak a tizenéves lánykák

Tiszadob közösségi életét színesítik a Dámalovasok.

MML

Haszon Kira, Potornai Anna, Jaczina Blanka, Benedek Rita, Harmat Lujza és Potornai Rebeka

Fotó: M. Magyar László

A hagyományok ápolása, a tiszadobi értékek népszerűsítése érdekében alakult meg az Andrássy Kulturális, Turisztikai és Természetvédő Egyesület. Benedek Péter elnök fontosnak érezte, hogy legyen egy lovas tagozat is, csakhogy a községből és a környékről nem voltak jelentkezők. Mivel az egyesületnek az ország több pontján Nyíregyházán, Debrecenben, Budapesten is – vannak tagjai, így a Dámalovasok is olyan tizenéves leányok, akik a főváros környékén élnek.

Gyakran mondogatjuk, hogy az idegenforgalom számára a legjobb reklám, ha a vendégek jól érzik magukat, mert azt elmesélik ismerőseiknek, barátaiknak, akik aztán szintén kíváncsiak lesznek az adott településre. Ennek a gondolatnak a jegyében minden bizonnyal sok szépet mesélnek majd otthon azok a Budapest környéki településeken élő tizenéves leánykák, akik a napokban Tiszadobon vendégeskedtek. Igaz, most „dolgozni” jöttek a településre, amit jól ismernek, ugyanis már tavaly is jártak itt turistaként. A munkájuk pedig most nem volt más, minthogy nyeregbe kellett pattanniuk.

Népszerűsíteni az értékeket

Tiszadobi történetük azzal kezdődött, hogy ebben az évben alakult meg Benedek Péter vezetésével az Andrássy Kulturális, Turisztikai és Természetvédő Egyesület, aminek célja a hagyományok ápolása, a tiszadobi értékek népszerűsítése. Mivel a civil szervezet elnöke őrnagyi rangban tagja a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek, természetes volt a számára, hogy az egyesületnek legyen egy lovas tagozata. Ráadásul ezt a gondolatot az is erősítette, hogy a névadó gróf Andrássy Gyula az 1848/49-es szabadságharcban honvédtisztként szolgált.

Premier a vadászmisén

– Szerettem volna helyi és környékbeli fiatalokat beszervezni a lovas tagozatba, de eddig nem jártam sikerrel – mondta el lapunknak Benedek Péter. – Igaz, hogy ezek a díjlovagló és díjugrató leánykák a főváros közelében élnek, de az egyesületünknek Nyíregyházán, Debrecenben, Budapesten is vannak tagjai.

A lovas tagozatot Benedek Rita lovasedző vezeti, aki a főváros melletti Bodméren él, de a távolság ellenére ifjú tanítványaival szeretné színesebbé és tartalmasabbá tenni a különböző tiszadobi rendezvényeket. Ennek jegyében az ifjú lovasok a közelmúltban részt vettek azon a Hubertus-misén is, amit az Andrássy Egyesület és a helyi Táncsics Vadásztársaság közösen szervezett. Mint megtudtuk, a fiataloknak ez volt az első fellépésük az egyesület dámalovasaiként.

A lovakat magabiztosan megülő fiatalok láttán sokan hihették, otthonról hozták el kedvencüket.

– Az nagyon költséges lett volna, ezekkel a lovakkal a lányok most találkoztak először. Négy paripát az újtikosi bivalypark és lovastanya tulajdonosától, Kovács Szabolcstól kaptunk kölcsön, kettő pedig a miénk – tudtuk meg az egyesület elnökétől. A szereplés után az ebédre vártak az ifjú „dámák” a mesteredzőjükkel, Benedek Ritával együtt, így volt idő a beszélgetésre.

A gyermekek életére, fejlődésére nagyon kedvező hatással van a lovaglás.

– Sok szülői visszajelzést kapok arról, hogy a fiatalok iskolai eredményei jobbak, viselkedésük kedvezően változik, beszédfejlődésük felgyorsul, mozgáskoordinációjuk javul – mondta el érdeklődésünkre a bodméri Tücsök Lovasudvar tulajdonosa, aki lovassport­oktató, lovassportedző és lovastúra-vezető is. – Bár nálam csak 4-5 éve lovagolnak, valójában már tízéves múlt áll mögöttük, egyáltalán nem félnek a lovaktól. Én négy hónapos terhesen még lovagoltam, a kislányomat, Harmat Lujzát pedig már kilenc napos korában felültettem a ló hátára. Ebben a világban nőtt fel, természetes számára a lovak jelenléte.

Elfelejtkezik mindenről

Jaczina Blanka a Bodmér közeli Szár településen lakik.

– Apukám egyszer a testvéreimmel elvitt a közeli lovardába, hogy megismerkedjünk a lovaglással. Engem azonnal megfogott a lovarda világa, így ott ragadtam, s ma már rendszeresen részt veszek díjugrató és díjlovagló versenyeken – mesélte a diáklány.

Ha a lovakkal vagyok, elfelejtkezem mindenről, boldog embernek érzem magam.

– Tiszadobon már tavaly eltölthettünk néhány napot. Szép kis település, nyugodt, békés hangulatot áraszt, szeretünk itt lenni.

Potornai Rebeka és Anna Bicskéről érkezett.

– Édesanyánk egykoron lovagolt, és nagyon szerette volna, ha mi is megszeretjük ezt a sportot. Apának mindegy, hogy mit csinálunk, számára az a fontos, hogy sportoljunk valamit – mesélték a testvérek, akik még hozzátették: – Természetesen kell fizikai erőnlét a lovak irányításához, de az is nagyon fontos, hogy a lovas mentálisan is rendben legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában