"Tűzijáték miatt mínusz pár ujj, szem, és máris itt az éjfél!"

Időnként leírok dolgokat, eseményeket, egyfajta memoár ez, remélem, találnak bennük a gyermekeim intelmeket, tanulságokat. Most egy nagyon aktuális dolgot vetek fel: így néz ki ma egy szilveszter. Egy szilveszter éjszaka munkában: az apropóját az is adja, hogy én az év utolsó napján dolgoztam. 

Felpörögnek az események 

Hajnali fél ötkor ébredés. Jól van, Nándi – ismételgettem magamnak –, semmi gond, 24 óra, sokadik már, kibírod! Vánszorgás a zuhany alá, közben eszembe jut számos szilveszteri buli: a Júlia Centrál, a régi haverok... Kávé, fogmosás, indulhat a nap! Nem lesz vészes, különben is, nincs itt már hétköznap, hétvége, lassan minden éjjel szilveszter! Fél hat, indulhat a „buli”! Mint mentőirányító, én fogadom a telefonhívásokat. Szépen csordogál a nap, egyre gyanúsabban tekintünk előre: kora este van, mi ez a csend? Aztán ahogyan az várható volt, felpörögnek az események! De jó, hogy van plusz egy ember, kapkodjuk a telefont, küldjük a kocsikat, irigyeljük a polipot, hogy nyolc karja van... 

Időnként picit meglopva érezzük magunkat, máshol, mással kellene belevágni az új esztendőbe, olyannal, akiért... Aztán jön az ébredés, itt egy részeg, ott egy alkohol hatására feltörő, régi sérelmek miatti verekedés, néhány sérült. Tűzijáték miatt mínusz pár ujj, szem, és máris itt az éjfél! 

Persze, nem hallunk senkit és semmit! Az állomáson lévő kocsik szirénái úgy köszöntik az új esztendőt, mintha foci-­világbajnokságot nyertünk volna! Éjfél után két perc, még a Himnusznak sincs vége, már csörög a telefon! Az év első újraélesztése! Ez gyors volt! 

Az érzelmek háttérbe szorulnak 

Ám ki hinné el, de mindig vonalban vagyok..., megoldom azért, ha nehezen is. Pörög minden, részeg, részeg, részeg, itt fekszik, ott fekszik, hiába na, nincs már mérték! 

Közben újra elkap az érzés, nem azzal vagy és nem ott... Újabb verekedés, késelés, földön fetrengő tizenévesek, kocsi kell, a föld alól is! És jönnek és jönnek a hívások... De jó lenne pár embert legalább virtuálisan megölelni, felhívni! Vagy legalább kimenni a WC-re, de ezek a kölykök nem tanultak semmit a szüleiktől! 

Nem szeretek 42 éves lenni! Amikor mi fiatalként elmentünk egy-egy buliba, mindig volt olyan, aki nem tudta, mennyi az elég! Néha még ma is előfordul ilyesmi. Ennyi év távlatából talán bevallhatom, időnként én sem voltam képes „megállni”! De volt egy szabály: senkit sem hagyunk hátra. Nos, kedves korosztályom, akiknek a gyerekei lassan abba a „miénk a világ” korba lépnek: mindenképpen tanítsátok meg őket bizonyos szabályokra! Nyilván így is lesz, aki segítségre szorul, s lesz, akinek már az sem elég, ha „húzzák, mint a szánkót”. De akkor is kutyakötelesség ott maradni és vigyázni rá! 

Úgy tűnik, az érzelmek is háttérbe szorulnak. Azt hiszem, lassan elfelejtenek mulatni, tánccal józanodni és az imádott lány szemétől „lerészegedni”. Nem, ők egyszerűen csak berúgnak! Harc dúl bennem belül, de tudom, ma itt volt rám szükség. Remélem, jól csináltam, az eszem a helyén volt, de a szívem nagyon messze járt.