Fehérgyarmat

2022.02.24. 09:56

Távdobó verseny lesz vasárnap a Balla-tónál

Fiatalok és idősebbek egyaránt próbára teszik tudásukat és ügyességüket.

MML

Összhangban erő és technika

Fotó: mohosz.hu

Bármi lesz is az eredmény, minden bizonnyal jó hangulatú távdobó versennyel indítják majd a horgászok az idei szezont. Mint már lapunkban korábban beszámoltunk róla, február 27-én a fehérgyarmati Balla-tónál rendezik meg a Z-Co Series – Beta Mix Távdobó Versenyt. 


Közösséget erősítő és generációkat összeboronáló megmérettetés vár a benevezett több mint negyven résztvevőre. A verseny sokszínűségét jelzi, hogy indul egy demecseri hölgy résztvevő is, a legfiatalabb horgász 15 éves, a veterán korosztályban pedig négy nyugdíjaskorú versenyző igyekszik majd minél messzebbre hajítani a készséget a mezőn. Mint Zámbori Attila főszervező lapunknak elmondta, a hazai versenyzők mellett érkeznek résztvevők Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Partiumból is. Bojlis és feederes kategóriában mérhetik össze tudásukat és ügyességüket a résztvevők. A Magyar Országos Horgász Szövetség is segít a szervezésben mérőműszerrel, a pálya kijelölésével. 

 

Jótékonykodnak is 

 

– A gyülekezés, a regisztráció 7 órakor lesz, a dobási sorrendet sorsolással döntjük el. Délelőtt a feederes távdobók versenyeznek, az ebédet követően pedig a bojlis távdobók mutathatják meg ügyességüket. Az eredményhirdetés mindkét kategóriában 16 órakor lesz. A szervezők úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az árván maradt nyíregyházi kisfiút segítő akcióhoz, s a nevezésekből, a szponzorok, a helyi vállalkozók, a barátok és az ismerősök adományaiból összegyűlt összeget átutalják Dávid számlájára.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában